(21) „…a kevésen hű voltál…” (Máté 25,14-30)* A példázat szerint Isten mérhetetlen gazdagságához viszonyítva az öt és az egy talentumnál is arról van szó, hogy az Úr senkitől sem kér lehetetlent, csak amit az Őtőle kapott képességei között elvégezhet, azaz mindenkinek a „kevésen” kell hűnek lennie (21 és 23). Ez a legnagyobb boldogság, a „keveset” soknak tartani, azon hűnek lenni, de a lehetetlennek tűnő feladatot is, ha már rám bízta az Úr, olyan „kevésnek” értékelni, amin hű tudok lenni, az Ő erejével. Ez a lelkület nem csüggeszt el, de nem is futamít meg. Ne ássuk el a talentumot, ne feleseljünk az Úrral, de el se bízzuk magunkat, és az elszámoltatástól se féljünk (24). Ez érvényes mindenkor: akár jelentéktelennek, akár elhordozhatatlannak éreznénk a feladatot. Kezdjünk az Ő színe előtt valami dicsőségeset „kevés” és mégis „bőséges” adományaival, nehogy haszontalan szolgának bizonyuljunk (26).

* Isten átadta a vagyont, micsoda méltóság, ránk bízta azt, ami az Övé (14). Isten ad, gazdagon ad, tehát vegyük észre, mennyi mindenünk van (29), mert aki tudja, mennyi mindene van, az még többet kap (28). Aki tudja, hogy üdvössége van, az mindenkor látja, hogy neki sok van.

- Ezért tehát ez a gazdagság nem mennyiségi kérdés (15-18). Isten igazságos, mert mindenki kap talentumot, mindenki drága előtte; de Isten úgy igazságos, hogy megkülönböztet, azaz nem egységesít, mert mindenki más helyen más feladatra és lehetőségek között kapja a feladatot.

- Vigyázzunk, amink van, azt sáfárságra kaptuk: el kell vele számolnunk (19-23). Felelősen, Isten dicsőségére lehet élnünk a talentumokkal. Aki ötöt kapott, még ötöt; aki kettőt kapott, még kettőt, aki egyet, az még egyet tegyen hozzá: nagyobb feladat, nagyobb felelősség; ne irigyeljük az öt talentumosokat, ha már gyarló módon ilyen nézőpontból tekintünk a példázatra.