1Így szólt az Úr igéje Jónáshoz, Amittaj fiához: 2Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ott, mert feljutott hozzám gonoszságának híre! 3El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr elől. Elment Jáfóba, talált ott egy hajót, amely Tarsísba készült. Kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt, hogy a rajta levőkkel Tarsísba menjen az Úr elől. 4Az Úr azonban nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek. 5Félelem fogta el a hajósokat; mindegyik a maga istenéhez kiáltott, és a hajóban levő holmikat a tengerbe dobták, hogy így könnyebbé tegyék azt. Jónás pedig lement a hajó mélyébe, és ott feküdt mély álomba merülve. 6De odament hozzá a hajóskapitány, és így szólt hozzá: Mi van veled, hogy ilyen mélyen alszol? Kelj föl, kiálts Istenedhez! Talán gondol ránk az Isten, és nem veszünk el! 7Az emberek meg ezt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk sorsot, és tudjuk meg, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem! Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett. 8Akkor így beszéltek hozzá: Mondd el nekünk, miért van rajtunk ez a veszedelem? Mi a foglalkozásod, és honnan jössz? Hol a hazád, és melyik népből való vagy? 9Ő így felelt nekik: Héber vagyok. Az Urat, a menny Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta. 10Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az Úr elől menekül – mert Jónás elmondta nekik –, és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?! 11Majd ezt kérdezték tőle: Mit tegyünk veled, hogy lecsendesedjék körülöttünk a tenger? Mert a tenger egyre viharosabb lett. 12Ő pedig így válaszolt nekik: Fogjatok meg, és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik körülöttetek a tenger! Mert tudom, hogy énmiattam támadt ez a nagy vihar rátok. 13Az emberek azonban igyekeztek visszaevezni a szárazföldre, de nem tudtak, mert a tenger egyre viharosabb lett körülöttük. 14Ekkor így kiáltottak az Úrhoz: Jaj, Uram, ne vesszünk el emiatt az ember miatt, ne terheljen bennünket ártatlan vér! Mert te, Uram, azt teszed, amit akarsz! 15Azzal fogták Jónást, beledobták a tengerbe; a tenger háborgása pedig megszűnt. 16Ezért az emberek nagy félelemmel félték az Urat, áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az Úrnak.
(32) „…elválasztja a juhokat a kecskéktől.” (Máté 25,31-46)* Mi lesz a kecskékkel? Átkozottak, örök tűz, örök büntetés vár rájuk (46). Nem azért lesz ez a sorsuk, mert az ördög hatalma alá kerültek (41), vagy, mert irgalmatlanok voltak a legkisebbekkel (43-45), és csak magukkal törődve mindenkihez kegyetlenek voltak (aki volt már legkisebb, és volt már halálosan, irgalmatlanul megalázva, szinte megsemmisítve, annak nem kell mindezt részletezni). Ám nem mindezekért veszik el sorsukat, hanem azért, mert nem juhok, hanem kecskék: Isten rendelése szerint, a világ kezdete óta (34). Titokról szól itt az Ige. Láttam már kecskét átvágott torokkal, ahogy levágják, rád néz és könnyezik. Én reménnyel szeretem a kecskéket, pedig a kecske mindent tarrá legel, belemekeg az életedbe. Mégis, hiszem, nagyobb az Isten a mi szívünknél (1János 3,20).
* Mit tudunk meg itt az utolsó időkről? – Krisztus dicsőségesen megjelenik (31). Naptámadat lesz az Ő eljövetele. Vége lesz minden szürkeségnek és borongásnak. – Minden nép elé áll, leborul előtte (32). Akkor már kikerülhetetlen lesz találkozni Ővele – Ez a találkozás az elválasztás ideje lesz: jobbra a juhok, balra a kecskék kerülnek (33). Itt már nincs vita, végre nincs vita, okoskodás, érvelés, észosztás. Ekkor már mindenek Ura beszél. De jó lesz, vége lesz a hangzavarnak. – Mi a szétválasztás alapja? Nem a látható, emberséges cselekvés az, ami nélkülözhetetlen (odafordulni éhezőkhöz, szomjazókhoz, jövevényekhez, betegekhez és foglyokhoz; 35-36). A szétválasztás alapja egy eleve döntés, ami alapján Isten örök életet készített (46), a világ kezdete óta a juhoknak (34), az Atya áldottainak, az örökösöknek; ennek a választottságnak viszont magától értetődő következménye a legkisebbekhez való krisztusi odafordulás, akár egyhez is, egyetlenhez is, egyenként minden legkisebbhez (40). – Mi lesz a kecskékkel?