előző nap
következő nap

„Az Úr adta” Jób 1,13–22

13Egyszer, amikor Jób fiai és leányai lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában, 14hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhákkal szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. 15De a sébaiak rájuk rontottak, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 16Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Istentől tűz hullott az égből, amely megégette, és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 17Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 18Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában. 19De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 20Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, 21és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve! 22Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.
"Az Úr adta" (21) – mindent Istentől kaptunk, amink van: a hitünket, a tehetségünket, a vagyonunkat. Ma is minden tőle érkezik azéletünkbe: a jó, az áldás; de a próbák, a nehézségek is. „Az Úr vette el" azt, ami Jóbé volt, és odaadta a Sátánnak. Jób mégis hű maradt Istenhez! A mi hitünk sem fakadhat önzésből: csak jótakarok Istentől. A szenvedés nem feltétlenül büntetés. Isten a nehézségekkel jobbá („Jóbbá") akar minket tenni. „Áldott legyen az Úr neve!" – Mi mikor és miért szoktunk hálát adni? Csak a jóért, csak örömben? Vagy a nehézségeket is megköszönjük?

RÉ 26 MRÉ 26

„…ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába...” (Mt 27,19–30) Mt 27,19–30

(19) „…ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába...” (Máté 27,19-30) Pilátus megpróbál semleges maradni – ezért akarja kihasználni az ünnepenkénti helytartói lehetőséget: szabadon bocsáthat egy rabot, és ha Jézust így szabadon bocsátja, akkor rendeződik ez a „kellemetlen” ügy, anélkül, hogy neki állást kellett volna foglalnia. Jézus Krisztus ügyében azonban nincs semlegesség. Sok dolog van ezen a világon, nagyra felvert ügyek, amelybe beleprovokálnak bennünket, hogy foglaljunk állást, mert gyarló érdekek harcaiban eszközként akarnak használni minket: Tehát sok ügy van, amiből ki kell és lehet maradni, nem kell bennük állást foglalni; de Jézus Krisztus ügye nem ilyen. Pilátus felesége is ezt jelzi a helytartónak, igaz embernek nevezi Jézust, aki miatt sokat szenvedett álmában. Bár a feleség is semlegességre inti Pilátust; miközben az egész jelenet azt hirdeti, hogy Jézus Krisztus ügye olyan ügy, amibe ha nem „avatkozunk” bele, ha nem leszünk részesei, akkor elvesztünk. Ez az egyetlen ügy, amibe érdemes beleavatkozni, és kegyelmi állapotban van az olyan ember, aki úgy avatkozik bele, hogy Jézus Krisztus oldalán áll. Pilátusnak végül mégis döntenie kellett, mert Jézus ügyében nincs semlegesség: megostoroztatta és kiszolgáltatta Őt (26).