előző nap
következő nap

"Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk" Jób 2

1Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az Úr előtt. 2Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. 3Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem. 4A Sátán azonban így válaszolt az Úrnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! 5Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira és a húsára, majd káromol még téged! 6Az Úr ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életére vigyázz! 7A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. 8Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. 9A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg! 10De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával. 11Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. 12Amint azonban messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. 13És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.
Jób nem hibáztatja Istent, s nem hibáztatja magát sem. Az Úr kezéből vette el a jót, most onnan fogadja el a rosszat is, mert nincs két Isten. Minden mögött az egyetlen szent Isten áll. Jób önmagáért szereti Istent, pusztán azért, mert ő Isten. Mi is ilyen bizalmas viszonyban lehetünk Istennel, hogy alázatosan el tudjunk mindent fogadni az ő kezéből. Még a szenvedést is, mert mi, hívő emberek eredményesebben tudjuk elhordozni a szenvedést, hiszen mi nem vagyunk egyedül a szenvedésben.

RÉ 61 MRÉ 61

(Mt 27,31–44) Mt 27,31–44

(35) „…megfeszítették…” (Máté 27,31-44)* A kereszt körül történt események tükrözik azt, hogy milyen az ember, aki kigúnyolja a neki kiszolgáltatott embertársát (31), mindenét elveszi (35), újjal mutogat, káromolja, gyalázza a szenvedőt (39). Ne tévesszük szem elől azt se, hogy itt nem egy „rabló” szenvedésének tanúi vagyunk, mint jobb és bal felől (38), hanem annak a Jézusnak kínjairól, aki tanított, gyógyított, csak jót tett, és egyetlen bűne az volt, hogy Istenről másként beszélt, mint ahogy azt a korabeli, megszokott vallási keretek engedték (40). Ezeket a vallási kereteket átszőtték önző, gyarló, hatalmi, nemzeti, politikai, evilági várakozások. Jézus Krisztus másként szólt az Istenről, Őróla igazán szólt. Ez volt a bűne! Az ördög akkor kelt nagy indulatot, ha valaki az Istenről igazán, hatalommal, és ezért nem a megszokott módon szól.** Ilyen az ember: magát felmenti, igaznak gondolja, bűnbakot keres, és arra hárítja minden baját, indulatát, korlátozottsága miatti feszültségét, agresszióját. Isten szeretetét mutatja, hogy Ő mindezt értünk Jézus Krisztusban elhordozta. Ez a „hordozás”, ez a megváltás (Bonhoeffer).

 

* Most ne csupán teológiai magasságokból nézzük Jézus megfeszítését, hanem induljunk el a tényleges történésekből, és a nagypénteki evangélium is felragyog majd előttünk.

** Aki öncélúan szól „nem megszokott módon az Istenről”, az magát szolgálja. Jézus Krisztus nem ilyen volt. Az már csak tetézi a vallásosok bűnét, hogy Jézus igehirdetését is politikai színezetűnek állították be, miszerint királlyá akarja tenni magát, ahogy ezt jelzi a felirat is (37), pedig ez valójában a vallásosok gondolata, akik Istent emlegetve is valójában maguk akarnak királyok lenni.