előző nap
következő nap

„Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!" Jób 16

1Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2Ilyesmit eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!
3Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?
4Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet.
5Szájjal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek.
6Ha beszélek, nem enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el.
7Kimerített már engem. Elpusztítottad egész családomat.
8Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.
9Haragja marcangolt, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemmel néz rám ellenségem.
10Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.
11Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.
12Nyugton voltam, de összetört. Nyakon ragadott és szétzúzott, céltáblájául tett ki engem.
13Körülvettek engem íjászai, felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.
14Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
15Zsákruhát varrtam bőrömre, és porba hajtottam büszkeségemet.
16Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka van.
17Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.
18Föld, ne takard el véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!
19Most is van tanúm a mennyben, aki mellettem bizonyít a magasságban.
20Saját barátaim csúfolnak! Álmatlanul tekintek Istenre,
21hogy igazolja a férfiút Istennél, s az embert embertársával szemben.
22Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.

„Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!" (2). Van-e bizalma ismerőseidnek hozzád fordulni vigasztalásért? Nem kísért-e bennünket, hogy együttérzés nélküli „igazságosztók" legyünk? Jób barátai akkor tették a legtöbbet, amikor hét napig
„csak" hallgattak mellette. Tanulnunk kell hallgatni és embertársunkat meghallgatni (Jak 1,19).

RÉ 339, MRÉ 216

„…íme egy fehér ló…győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön.” (Jelenések 6,1-8) Jelenések 6,1-8

(2) „…íme egy fehér ló…győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön.” (Jelenések 6,1-8)* Most csak a fehér lóról szólunk. János, ahogy ezt a 13. fejezet magyarázatánál is látni fogjuk, az antikrisztust úgy rajzolja meg, mint Krisztus ellenképét, aki éppen „krisztusszerű” vonásaival csábítja el a föld lakosait. A fehér lovas ilyen „krisztusszerű” vonásokkal rendelkezik, de nem krisztusi. Ez egy fontos üzenet: sokan jönnek majd Krisztus nevében, újat, élő hitet, megújulást, evangéliumot ígérnek; a régire nemet mondanak. Minden ilyen önigazult, magabiztos, régit mindenestül romboló megújulás hamis, nem krisztusi, így valójában a végidők jele, félelmetes, ítéletes, apokaliptikus. Manapság ez a „fehér lovas”, ez a hamis krisztus olyan sokféleképpen rombolja a Krisztus egyházát, benne minket is. Nem megújulás kell már, hanem az, hogy végre szeretetben, legalább egymásban felismerjük a Krisztust!

 

* Most csak a fehér lóról szóljunk. Magyarázták ezt a képet a gonoszság hatalmai felett győztes Krisztusra, a dicsőségben visszatérő Krisztusra, általánosabb értelemben az evangélium diadalútjára. Kortörténeti értelemben a más népek leigázására törő, hódító, erőszakos hatalom jelképe lehet ez a lovas, amely az első század végén már a Római Birodalmat is fenyegette, hiszen keletről nyilas pártus seregek törtek a birodalomra. Minden hódító háború megnyomorítottá tesz hódítót és meghódítottat egyaránt, az életünk pedig tele van ilyen „háborúkkal”: győzni a másik felett, még a hitben, a kegyességben, a buzgóságban, a hitigazságokban, a megújulásban is. A Jelenések könyvének és e fejezetnek összefüggésében azonban egészen mást jelenthet ez a kép (lásd a magyarázatot).