előző nap
következő nap

"Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amiben mást megítélsz, abban önmagadat ítéled el..." Róm 2,1–10

1 Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amiben mást megítélsz, abban önmagadat ítéled el, hiszen ugyanazokat teszed, miközben ítélkezel. 2 Azt pedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket tesznek. 3 Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy te megmenekülhetsz az Isten ítéletétől? 4 Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz? 5 Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül haragot gyűjtesz magadnak a harag napjára, amikor Isten kihirdeti igaz ítéletét. 6 Ő mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni: 7 azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre és halhatatlanságra, örök életet ad, 8 azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a gonoszságnak engednek, haraggal és bosszúállással fizet majd. 9 Gyötrelem és szorongattatás vár minden emberi lélekre, aki a rosszat cselekszi, először a zsidókra, majd pedig a görögökre; 10 viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindazoknak, akik jót tesznek, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.

„Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el..." (1). Hamar megvan a véleményünk, „ítéletünk" mindenről. Miközben azonban mentséget, védelmet keresünk önmagunknak, másokat milyen könnyen elítélünk. Legyen ez fordítva, hogy magunkat az Úr előtt megalázva, Isten ítéletét önmagunkra érvényesítve bűnbánatra jussunk, hogy Krisztus felmenthessen és felszabadíthasson bennünket a lélekmentés szolgálatára (RÉ 397).

RÉ 299, MRÉ 465

„Ha valakinek az áldozata békeáldozat…” (3Mózes 3) 3Mózes 3

(1) „Ha valakinek az áldozata békeáldozat…” (3Mózes 3) A békeáldozat olyan áldozati fajta, amelyből az áldozó maga is evett, családjával, gyülekezetével együtt. Istennek ajánlotta a teljes áldozatot, de abból a húst visszakapta, és csak a zsírt, azaz a „kövérjét”, a májon lévő hártyát és a két vesét, mint az akkor legértékesebb részeket tartotta fenn Istennek, valamint a vért széthintette az oltár körül (16). Ennek az áldozatnak a lényege az asztalközösség volt, benne a béke helyreállása, Isten és ember, ember és ember között. A béke az Ószövetségben a külső és belső rendezettség felé mutatott: békességben Istennel, önmagammal, dolgaimmal, egymással. A békeáldozat ennek az óhajtott békességnek valóságát ábrázolta ki, ám Jézus Krisztusban ez a békesség végérvényesen elérkezett közénk, visszajövetelével pedig kiteljesedik. Addig azonban kettősségben élünk, tapasztaljuk ennek a békességnek valóságát, Urunkkal közösségben, éppen ez ad erőt a még meglévő, sokszor gyilkos külső és belső békétlenség elhordozásához és gyógyítgatásához.