előző nap
következő nap

„miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között" Róm 2,17–29

17 Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és Istennel dicsekszel, 18 és ismered az ő akaratát, és el tudod dönteni, mi a helyes, hiszen megtanultad a törvényből; 19 és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, a sötétben járók világossága, 20 az oktalanok nevelője, a kiskorúak tanítója, mert tied a törvényben megtestesült ismeret és igazság: 21 ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki hirdeted: ne lopj, lopsz? 22 Aki azt mondod: ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? 23 Aki a törvénnyel dicsekszel, törvényszegéseddel meggyalázod Istent? 24 Bizony „miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között", amint meg van írva. 25 A körülmetélkedés valóban használ, ha megtartod a törvényt, de ha törvényszegő vagy, akkor körülmetéltséged körülmetéletlenséggé lett. 26 Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, nem számít-e Isten előtt a körülmetéletlensége körülmetéltségnek? 27 És a származása szerint körülmetéletlen is, aki betölti a törvényt, megítél majd téged, aki az Írás és a körülmetélés ellenére törvényszegő vagy. 28 Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, sem nem az a körülmetélkedés, amely a testen, külsőleg látszik; 29 hanem az a zsidó, aki belsőleg az, és az a körülmetélkedés, amely a szívben van, Lélek szerint és nem betű szerint. Az ilyen dicsérete nem emberektől van, hanem Istentől.

„...miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között..." (24). A keresztyén ember nagy felelősségéről szól ez az ige. Arról, hogy milyen megszentelt életet folytat, hiszen a szentségtelen életű hívő ember miatt gyalázzák Isten nevét, viszont a nem viszálykodó, neki hálás élet dicsőíti őt. Hányszor válnak akadályaivá egyének és gyülekezetek annak, hogy a világ sóvárgó fiai felismerjék és megtalálják az Istenhez vezető egyetlen krisztusi utat!

RÉ 445, MRÉ 434

„…megtudta a dolgot, de nem jelenti…” (3Mózes 5) 3Mózes 5

(1) „…megtudta a dolgot, de nem jelenti…” (3Mózes 5)* Az elkövetett bűnért nemcsak engesztelést kellett szerezni az Úr előtt, vagyoni helyzet szerinti véres áldozattal,** hanem jóvátételként meg kellett téríteni az okozott kárt, és ez felett még annak ötödét (24) Nem elég tehát az engesztelés és a bocsánatkérés, jóvá kell tenni, amit elrontottunk! Ezt az Újszövetségből is igazolhatjuk, gondoljunk csak Zákeus történetére (Lukács 19.1-10). A sorrend azonban világos: először az Úr a kegyelmébe fogadta Zákeust, ezután változott meg Zákeus, olyannyira, hogy a megnyert bocsánat jóvátételre indította őt. Isten kegyelme ugyanis mindenre elégséges, még erre a konkrét változásra is. Néhány „apróságra” figyeljünk még! Minden bűnt jelenteni kellett, egyébként bűnrészessé vált a hallgató (1). Minket azonban többnyire nem a tisztaság iránti vágy jó lelkiismerete indít a másik bejelentésére, hanem az irigy és rosszindulatú bosszú (bár nemes üggyel igyekszünk álcázni mindezt). Az ilyet pedig az Úr Igéje, minden zsarolással együtt aljas cselekedetnek tartja (21), akárcsak azt, amikor romlottságunk még az Úr dolgait sem kíméli, és a szentet is befogja a saját céljainak, önző, hiú fogatába, ezzel meglopva azt (14-16). Nem maradhatunk ilyenek, valójában meg kell térnünk!

 

* A jóvátételi áldozat rokonságot mutat a vétekáldozattal, amennyiben nem szándékos bűnökről van szó, de itt már említést olvasunk arról is, hogy az elkövetett bűn később tudatosulhat (3-4). Valóban, minden bűnnek, a nem szándékosan elkövetett vétkeknek is, előbb-utóbb látható következményük lesz, így tudatosul (1), kitudódik, ezért konkrétan megvallható, amiben vétkeztünk, nem lehet azt elmaszatolni (5).

** …nagyon szegényeknél vértelen áldozattal, amit az Úr véres áldozatnak tekintett (7-13).