előző nap
következő nap

"Boldog az az ember..." Róm 4,1–12

1 Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből? 2 Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. 3 De mit mond az Írás? „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul." 4 Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. 5 Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul. 6 Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot: 7 „Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik. 8 Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít." 9 Most tehát ez a boldognak mondás csak a körülmetélteknek szól-e, vagy a körülmetéletleneknek is? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak Isten a hitet számította be igazságul. 10 De milyen állapotában fogadta el őt igaznak: körülmetélten vagy körülmetéletlenül? Nem körülmetélten, hanem körülmetéletlenül. 11 Sőt a körülmetélkedés jelét is körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, és az igazság azoknak is beszámíttassék; 12 és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének.

Mindnyájan vágyunk a boldogságra, de a boldogság valamennyiünk számára mást jelent. Én akkor lennék boldog, ha... Vajon ki hogyan fejezi be ezt a mondatot? Pál azt mondja: „Boldog az az ember, akinek az Úr nem tulajdonít bűnt" (8). Az a boldog, akinek nincs megterhelve a szíve, aki nem szenved bűntudattól, nem hordoz haragot, képes arra, hogy ne a rosszat tegye, amit nem akar, hanem a jót, amire szíve legmélyén vágyik. Az a boldog, akit Isten beleölelt megbocsátó szeretetébe Jézus Krisztus által.

RÉ 479, MRÉ 425

„Ne távozzatok el a kijelentés sátrának a bejáratából hét napig…” (3Mózes 8) 3Mózes 8

(33) „Ne távozzatok el a kijelentés sátrának a bejáratából hét napig…” (3Mózes 8) Áron és fiainak felszentelését maga Mózes végezte (6), megmosta és felöltöztette őket (6-13), az előírások szerint (2Mózes 29,1-23), bemutatta értük a felszentelési áldozatokat (14-29), majd felkente őket olajjal és áldozati vérrel (30), ezután elkülönítette őket hét napig (31-36). Ez az elkülönítés azt jelentette, hogy nem távozhattak el a kijelentés sátrának bejáratától a hét nap leteltéig. Ezen a héten, minden nap ugyanúgy bemutatták értük az áldozatokat, mint az első napon (34), miközben ők folyamatosan, éjjel és nappal az Úr előtt álltak. Ez a hét nap, mint a szent szolgálatba való indulás, az elcsendesedés és odaszánt szolgálat egységét húzza alá. Intenzív hét ez, kikapcsolódás a mi cselekvésünkből, és bekapcsolódás az Isten értünk való cselekvésébe. Aki időközönként tartósabban kilép az élet, a szolgálat „sodrásából”, hogy megálljon az Úr előtt, az tudja az Urat megjeleníteni a világban. Amikor a patak megpihen egy tavacskában, másként folyik tovább. Erre Isten elhívott szolgáinak különösen szükségük van.