előző nap
következő nap

"Ne uralkodjék tehát a bűn..." Róm 6,12–23

12 Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. 13 Tagjaitokat se állítsátok a gonoszság fegyvereiként a bűn szolgálatába, hanem álljatok Isten szolgálatába, mint akik a halálból életre keltetek, és tagjaitok az igazság fegyvereiként szolgáljanak Istennek. 14 Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek. 15 Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla! 16 Nem tudjátok, hogy ha valakinek a szolgálatába álltok, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra? 17 De hála az Istennek, hogy ugyan a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére átadattatok! 18 Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek. 19 Emberi módon beszélek, mert erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát tagjaitokat a tisztátalanság és a törvénytelenség szolgálatába állítottátok, hogy törvénytelenekké legyenek, úgy most állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, hogy szentek legyenek. 20 Mert amikor a bűn szolgái voltatok, szabadok voltatok az igazságtól. 21 De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! 22 Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet. 23 Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

Minden tettünknek van következménye, amit viselni kell. Szabad arra gondolni, hogy a mögöttünk lévő életben mi lett az eredménye annak, amikor tudtuk, hogy rossz az, amit teszünk, de képtelenek voltunk abbahagyni. Jött a keserűség, a harag, a bánat, és szétesett az életünk. Lehet másként folytatni, szív szerint engedelmeskedve annak a tanításnak, aminek a követésére szegődtünk, hogy aztán a bocsánat, a lelki békesség és az öröm következhessen.

RÉ 467, MRÉ 413

„Ha poklos kiütés támad egy emberen…” (3Mózes 13) 3Mózes 13

(9) „Ha poklos kiütés támad egy emberen…” (3Mózes 13) A poklos betegség, többségét tekintve gyógyíthatatlan bőrbetegséget jelentett. Ismét hangsúlyozzuk, hogy a tisztátalanná nyilvánítás az istentiszteletről való távolmaradást határozta meg. A fertőzésveszély miatt a közösségtől való távoltartás ebben a fejezetben sokkal erőteljesebb, mint a korábbiakban. Éppen ebben a megállapításban van az üzenet is, miszerint Isten népének életét mindenestül átjárta az Úr előtti jelenlét, nem volt külön profán és szent, ünnepi és hétköznapi, templomi és templomon kívüli része az életnek, hanem mindent, az étkezést, a tisztálkodást, a ruházkodást, az egészségügyet, minden rendelkezést, a közösség egész életét áthatotta az istentisztelet. Ezért a higiéniát sem önmagában, öncélúan alkalmazták, hanem úgy, mint az Isten előtti tisztaság egy fajtáját. Csak Isten színe előtti élet van, azon kívül nincs és nem is lehet semmi. Ma ehhez képest hol tartunk?*

 

* Ma ehhez képest hol tartunk? Sajnos már ott tartunk, hogy nemcsak szétvált a szent és a profán, hanem mindent eláraszt az evilági, a hétköznapi, a szenten kívüli; azt a látszatot keltve, mintha lehetne az Isten nélkül is élni. Minket már nem foglalkoztat a tisztaság kérdése, legfeljebb a higiénia, és a kettő között ég és föld a különbség; mert az egyik az Isten előtti élet, a másik pedig az Isten nélküli élet kifejezése. Itt tehát sokkal többről van szó, mint poklosságról, de többről is, mint világképről, életmódról, itt arról a különbségről van szó, ami hit és hitetlenség, élet és halál, üdvösség és kárhozat között tátong!

Alapos pontossággal mutat rá az Ige az emberi tisztátalanságokra. A szentséges Isten színe előtt azonban mindnyájan „poklosok” vagyunk, akiknek folyamatosan kiáltoznia kellene, figyelmeztetve a többieket, „leprás, leprás”, aki bennünket érint, maga is megfertőződik. Jézus Krisztusban megmutatta az Isten, hogy Ő nem ijed meg érintésünktől, sőt az Ő érintése az egyetlen, amely megtisztíthat bennünket (Márk 1,40).