előző nap
következő nap

"meghaltatok..., hogy másé legyetek" Róm 7,1–13

1 Vagy nem tudjátok, testvéreim, pedig a törvényt ismerőkhöz szólok, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él? 2 Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint, de ha meghal a férje, akkor felszabadul a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte. 3 Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek mondják, ha más férfié lesz, de ha meghal a férje, megszabadul e törvénytől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz. 4 Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által, hogy másé legyetek: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. 5 Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban, hogy a halálnak teremjenek gyümölcsöt. 6 Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy a Lélek új rendjében szolgálunk, nem pedig a törvény betűjének régi rendjében. 7 Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: „Ne kívánd!" 8 De a bűn, kihasználva a parancsolatot, mindenféle kívánságot szült bennem. Mert a törvény nélkül halott a bűn. 9 Én törvény nélkül éltem egykor. Amikor azonban eljött a parancsolat, a bűn életre kelt, 10 én pedig meghaltam, és megértettem, hogy éppen az életre adott parancsolat lett halálommá. 11 Mert a bűn, kihasználva a parancsolatot, megcsalt engem, és megölt általa. 12 A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó. 13 Akkor a jó lett halálommá? Szó sincs róla! Hanem a bűn, hogy bűn volta nyilvánvalóvá legyen, a jó által hoz rám halált, hogy így a parancsolat által a bűn bűnné legyen.

„...másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek" (4). Vigasztaló, erőt adó, boldogító és bátorító újra felismerni és megerősödni abban a hitben, hogy nem vagyunk magunkéi (MRÉ 157), hanem Jézus Krisztus tulajdona (HK 1). A feltámadott Úr, akié vagyunk, ma is szabadsággal ajándékoz meg, hogy ne szolgáljunk a bűnnek, hanem teremjük a megtéréshez illő gyümölcsöt (Mt 3,8).

RÉ 189, MRÉ 245

„Ez a poklos emberre vonatkozó törvény.” (3Mózes 14) 3Mózes 14

(2) „Ez a poklos emberre vonatkozó törvény.” (3Mózes 14)* Isten népe az egészséget és a ragályos betegséget sem önmagában értelmezte, hanem úgy, mint az Isten előtti tisztaság és tisztátalanság egy-egy fajtáját. Számukra csak Isten színe előtti élet létezett, azon kívül nem volt és nem is lehetett semmi. Ma ehhez képest hol tartunk? Mindent eláraszt az „evilági”, a hétköznapi, a szenten kívüli; azt a látszatot keltve, mintha lehetne az Isten nélkül is élni. Minket már nem foglalkoztat a tisztaság kérdése, legfeljebb a higiénia, és a kettő között ég és föld a különbség. Itt tehát sokkal többről van szó, mint egészségről, vagy halálosan terjedő lepráról, illetve ezek megítéléséről; többről van itt szó, mint korabeli és mai világképről; itt arról a különbségről van szó, ami hit és hitetlenség, élet és halál, üdvösség és kárhozat között tátong!** Jöjj, Szentlélek Úr Isten, töltsd be életünk minden színterét, töltsd be egész valónkat, népedet, - érints, tisztíts!

 

* Folytassuk az előző fejezet magyarázatánál abbahagyott gondolatmenetet. Említettük, hogy a fertőzésveszély miatt a közösségtől való távoltartás ebben a fejezetben sokkal erőteljesebb, mint a korábbiakban. Isten népének életét mindenestül átjárta az Úr előtti jelenlét, nem volt külön profán és szent, ünnepi és hétköznapi, templomi és templomon kívüli része az életnek, hanem mindent, az étkezést, a tisztálkodást, a ruházkodást, az egészségügyet,  a közösség egész életét áthatotta az istentisztelet.

** Alapos pontossággal mutat rá az Ige az emberi tisztátalanságokra. A szentséges Isten színe előtt azonban mindnyájan „poklosok” vagyunk, akiknek folyamatosan kiáltoznia kellene, figyelmeztetve a többieket, „leprás, leprás”, aki bennünket érint, maga is megfertőződik. Jézus Krisztusban megmutatta az Isten, hogy Ő nem ijed meg érintésünktől, sőt az Ő érintése az egyetlen, amely megtisztíthat bennünket (Márk 1,40).