előző nap
következő nap

"ha a gyökér szent, az ágak is azok" Róm 11,1–16

1 Azt kérdem tehát: Elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. 2 Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt vádat emel Izráel ellen: 3 „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek." 4 Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak." 5 Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; 6 ha pedig kegyelemből van, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna kegyelem. 7 Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem érte el. A választottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek, 8 amint meg van írva: „Adott nekik az Isten bódult lelket, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig." 9 Dávid is ezt mondja: „Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá, megbotlássá és megtorlássá! 10 Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, és hátukat görnyeszd meg örökre!" 11 Kérdem tehát: Azért botlottak meg, hogy elbukjanak? Szó sincs róla! Viszont az ő bukásuk által jutott el az üdvösség a népekhez, hogy Isten féltékennyé tegye Izráelt. 12 Ha pedig az ő bukásuk a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a népek gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek. 13 Ezt pedig nektek mondom, a népeknek: amennyiben tehát én a népek apostola vagyok, az válik szolgálatom dicsőségére, 14 ha valamiképpen féltékennyé tehetem véreimet, és így megmenthetek közülük némelyeket. 15 Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból? 16 Ha pedig a zsenge szent, a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok.

Egyedül Isten tudja, ki, hogyan és mikor tér meg. Van, amikor azt hisszük, egyedül vagyunk a környezetünkben hitünkkel – mint Illés –, Isten azonban tud nekünk testvéreket mutatni. Van, ahol arra számítunk, hogy sokan hisznek Istenben, mégis inkább megkeményedett szívekkel találkozunk. A legnagyobb csoda, amikor valaki el tudja mondani magáról: hiszek Istenben. Ha így van, örüljünk a saját lelki gazdagságunknak (12), és várjuk reménykedve, hogy mások is befogadtassanak (15), és megismerjék Isten kegyelmét.

RÉ 394, MRÉ 407

„…mondd el nekik, hogy melyek az Úr ünnepei…” (3Mózes 23) 3Mózes 23

(2) „…mondd el nekik, hogy melyek az Úr ünnepei…” (3Mózes 23) Az ünnepek az Úr ünnepei. Ő rendelte azokat, Őrá mutatnak, de értünk vannak. Az ünneplés célja az, hogy megálljunk és letegyük a terheket; az Úrra tekintve hálát adjunk mindenért; valamint az Ő megváltó tetteire emlékezve erőt merítsünk a további, erő felett való úthoz, míg megérkezünk Őhozzá. Számba vehetnénk ezeket az ünnepeket, amelyek ebben a fejezetben a legpontosabban olvashatók az Ószövetségben. A lényeg azonban most az ünneplés fontosságán van. Ünnep nélkül nincs áldott hétköznap; áldást ajándékozó ünneplés azonban nincs az élő Isten színe előtt való megállás nélkül. Nagy nyomorúságunk, hogy nem tudunk ünnepelni, csak robotolni; és nem tudunk valóságosan ünnepelni, csak „bulizni”. Ha pedig az ünneplésünkből hiányzik az Úr, akkor hétköznapjainkban is csak „magunk” vagyunk, így sem a pihenésnek, sem a munkának nem tapasztalhatjuk meg az áldását, csak az átkát. Az ünneplés kezdete és forrása számunkra Isten megváltó cselekvése a Jézus Krisztusban, aki a hét első napján feltámadt. Ez egy alapvető fordulat, mert Isten kegyelmét hirdeti. Ettől kezdve ugyanis nem arról van szó, hogy hat napig dolgozz, és majd jön a megérdemelt pihenés, hanem pont fordítva, először vedd észre, mielőtt bármit is tennél, hogy Isten már cselekedett érted; először tehát ünnepelj, állj meg az Úr előtt, részesülj az Ő ingyen való gazdagságából, és aztán ebből fogsz „megállni” egész héten.