előző nap
következő nap

"különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is" Róm 12,1–8

1 Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, 2 és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. 3 A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. 4 Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, 5 úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. 6 Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: aki a prófétálás ajándékát kapta, az a hit szabálya szerint prófétáljon; 7 aki a szolgálat ajándékát kapta, az végezze szolgálatát; a tanító a tanítást, 8 a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.

Hol a helyem, mi a szolgálatom az egyházban, a gyülekezetben? Az ige alapján Istennel folyamatos párbeszédben kapjuk meg a hitnek azt a mértékét, amely szerint se többnek nem gondoljuk magunkat, hogy figyelmet vagy hatalmat kapjunk, se kevesebbre nem tartjuk magunkat, hogy elhanyagoljuk az Istentől kapott ajándékainkat. A szolgálatunkat végezve örülhetünk saját és mások lelki ajándékának, és megélhetjük egymással a Krisztusban való egységet.

RÉ 180, MRÉ 297

„…akkor visszaemlékezem szövetségemre…” (3Mózes 26) 3Mózes 26

(42) „…akkor visszaemlékezem szövetségemre…” (3Mózes 26) Ezt a fejezetet a maga egészében nézzük. Szó van itt arról, hogy bőség, békesség és Isten mindenre elégséges jelenléte száll arra, aki Isten Igéjéhez engedelmesen igazodik (3-13); de szó van arról is, hogy a nyomorúság átkát kapja az engedetlen: szárazság és éhínség, veszélyes állatok, járvány, ellenségek, fogság és pusztulás vár azokra, akik eltérnek az Úr nekünk kijelentett Igéjétől (14-15). A fejezet azonban a megtérés reménységével és a helyreállítás ígéretével zárul. Isten visszaemlékezik szövetségére és gondja lesz népére (40-42). Életutunkon megtapasztalhattuk azt, hogy Istennek van igaza, amit mond, értünk mondja, hogy megóvjon a nyomorúságtól; mindazonáltal szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38-39). Ez a bizonyosság az, ami igazán erőt ad, hogy hálaadással az Úr törvényéhez igazodjunk.