előző nap következő nap

„nem kell félni az elöljáróktól" Róm 13,1–7

1 Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett. 2 Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket. 3 Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle, 4 mert Isten szolgája ő neked a jó elősegítésére. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. 5 Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is. 6 Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak. 7 Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig a tisztelettel, annak a tiszteletet.

A hatalom végső értelemben nem a szavazófülkékből, hanem Fentről származik, ezért tisztelet és lelkiismeret kérdése a polgári engedelmesség. A hatalmon lévőknek is üzen az apostol, amikor Isten szolgáinak nevezi őket, a görög szöveg szerint: diakónusok és liturgusok, az igazságosság és a rend munkálói. Lehet, hogy a napi gyakorlat nem tükrözi eléggé ezt az ékes rendet. A lényeg az, hogy bennünk legyen rend, mert akkor „nem kell félni az elöljáróktól" (3). Ezután várhatjuk el, hogy bennük is rend legyen!

RÉ 69, MRÉ 69

„Nincs senkim rajtad kívül…” (Zsoltárok 73) Zsoltárok 73

(25) „Nincs senkim rajtad kívül…” (Zsoltárok 73) Az Úr akkor is jó népéhez, ha azt tapasztaljuk, hogy az istenteleneknek megy jól, erősek, magabiztosak; ezért még az Isten-félők közül is sokan bókolnak nekik, tartanak tőlük (1-12). Csak Isten színe előtt világosodik meg az ember. Ez nem azt jelenti, hogy egyszerre mindent megértünk, hanem azt, hogy megváltozunk, ezért más lesz a látásmódunk is (13-17). Rájövünk arra, hogy sikamlós terület minden jólét, evilági erő és siker; nemcsak azért, mert nem ismerjük azt az utat, amit mások odáig megtettek, hiszen mindennek nagy ára van, hanem azért is, mert minden elmúlik (18-20). A hívő ember Isten tulajdona, ezért nem kesereghet (21-22), hiszen az Úr vezet,* egészen az örökkévalóságig (23-26). Itt már megszólal az örök élet ígérete, ami a korábbi zsoltárokra még nem volt jellemző (6,6). Isten közelsége jó, Isten távolsága azonban nem jó; ez a „jó” az üdvösség, a „nem jó” pedig a kárhozat (27-28). Nincs senkink Istenen kívül (25), mindenünk Őtőle van; de ha mindenünk Őtőle van, akkor azok örökkévalóan a mieink.

 


Az Úr úgy fogja a kezünket, mint Atya a saját gyermeke kezét.