előző nap
következő nap

„...testvéreteknek se okozzatok... elbotlást" Róm 14,13–23

13 Ne ítélgessük hát többé egymást, hanem azt ítéljétek meg inkább, miként nem okoztok a testvéreteknek megütközést vagy botránkozást. 14 Tudom, és meg vagyok győződve az Úr Jézus által, hogy semmi sem tisztátalan önmagában, hanem csak ha valaki valamit tisztátalannak tart, annak tisztátalan az. 15 Ha pedig testvéred valamilyen étel miatt megszomorodik, máris letértél a szeretet útjáról: ne tedd tönkre ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt. 16 Vigyázzatok, ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek. 17 Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és öröm a Szentlélekben, 18 mert aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt, és megbízható az emberek előtt. 19 Arra törekedjünk tehát, ami a békességet és az épülést szolgálja. 20 Étel miatt ne rombold le az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki megütközéssel eszik. * 21 Jobb tehát nem enni húst, nem inni bort és semmi olyat, amin testvéred megütközik. 22 Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélnie önmagát abban, amit helyesel. 23 Akinek viszont kétségei vannak, amikor eszik, máris megítéltetett, mivel nem hitből teszi. Mert mindaz, ami nem hitből van, bűn.

„...testvéreteknek se okozzatok... elbotlást" (13). A szabadság útja a kötéltánchoz hasonlítható. Az előrehaladáshoz szükséges egyensúly szüntelen veszélyben van. Erős meggyőződéssel kell rendelkeznünk, hogy ne bizonytalanodjunk el, mert a hitetlenségünk könnyen botláshoz vezet. Ami igazán krisztusi és lenyűgöző Pál intelmében, hogy szerinte a szabadság megőrzése nem egyedül attól függ, hogy el tudjuk-e kerülni saját egyensúlyunk elvesztését, hanem attól is, hogy meg tudjuk-e előzni a testvérünk elbukását.

RÉ 76, MRÉ 76

„…Isten szabadulást ad a földön…” (Zsoltárok 76) Zsoltárok 76

(10) „…Isten szabadulást ad a földön…” (Zsoltárok 76)* Ahol az élő Istent ismerik, ott Ő győzelmet ad. Ez a győzelem nem a másik feletti, hanem a gonosz feletti győzelem, aki minden elbizakodott (5), harcos (6), haragvó (11), gőgösen fejedelmi büszkeség (13) mozgatója. - Amikor Dávid Jeruzsálembe vitte a szent hajlékot és a szövetség ládáját, „központosított”: az élő Istent helyezte, láthatóan is népe életének centrumába, mert ahol az Istent ismerik, csak ott adatik áldás.** Ez az egyetlen központosítás, amit jóváhagy az Úr, hiszen így nem az ember kerül a középpontba, de egyedül ez a centralitás szolgálja az ember javát, békességét (2-3).*** - Tegyük az Urat középre,**** adjunk át neki mindent, hogy legyen helye az Ő ajándékainak életünkben (12).***** - Minden győzelem ebből a felismerésből következik. Ismét hangsúlyozzuk, ez a győzelem nem mások legyőzése, hanem a gonosz uralmának vége. Ez a győzelem konkrét evilági győzelmekben is testet ölthet, míg ki nem teljesedik az Úr országa. Ne felejtsük, az itt megélt bukás, kudarc; az Isten szemléletében győzelem is lehet! Krisztus halálából fakadt a legnagyobb győzelem!

 

* A zsoltár testvére a 46. és 48. zsoltárnak.

** Melkisédek, Sálem királya megáldotta Ábrahámot (1Mózes 14).

*** Sálem, Jeruzsálem a végidők messiási békeországának kifejezője (Ézsaiás 11).

**** – Isten ismerete, jelenléte önmagában győzelmet ad minden ellenség felett. Az Úr legyen életünk közepe, és Ő majd cselekszik érettünk. A mi lehetőségünk és feladatunk, Őt „kiábrázolni”, megjeleníteni, középre helyezni, a többit majd Ő elvégzi (3-11). – Nincs azonban győzelem az Isten nélkül. A legerősebb és legfelkészültebb is kifosztott, elveszett, erőtlen (6) és összetört (3) lesz. Történelmi tapasztalata ez Isten népének: győzelme a filiszteusok (2Sámuel 5,17-20), és az asszírok felett (Ézsaiás 36-37), az Úrral; de veresége és bukása az Isten nélkül. – Ez a győzelem előre mutat a végső győzelemre, amikor Isten ítéletet tart. Isten ítélete pedig szabadítás, megváltás (10), jogos ítélet minden bűn felett, és kegyelmes szabadítás minden bűn ellenére, a Jézus Krisztusban. Erre a végső szabadításra várunk!

***** Ez a kiválasztottság. Cselekedhetünk már most úgy, ahogy az utolsó ítéletben cselekednünk kell, elismerve: az Úr az Isten, ragyogó Isten (5), ha rettenetes is, értünk az, mert szeret; ragyogása emésztő tűz és utat mutató világosság.