előző nap
következő nap

„...hogy mi is megvigasztalhassunk másokat..." 2Kor 1,1–11

1 Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek: 2 Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. 3 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, 4 aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. 5 Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. 6 Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. 7 A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. 8 Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. * 9 Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; 10 aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, 11 mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást.

„...hogy mi is megvigasztalhassunk másokat..." (4). Az apostol köszönetet mond Isten megerősítő kegyelméért. A vigasztalás
az a megerősítés, amellyel vagy megszabadulunk a bajtól, vagy hordozni tudjuk azt. A kereszt csodája abban van, hogy Isten önmagát adja a mi megerősítésünkre. Nem az emberi képességeink, erényeink szaporodnak, hanem az „emberfeletti" járul még hozzá azokhoz. Isten önmagával erősít minket, mi pedig ővele erősíthetünk másokat.

RÉ 369, MRÉ 249

„Júda törzsét választotta ki.” (Zsoltárok 78,56-72) Zsoltárok 78,56-72

(68) „Júda törzsét választotta ki.” (Zsoltárok 78,56-72) Isten kiválasztotta Ábrahám utódait, hogy általuk nyerjen áldást a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3). A tizenkét törzs közül az Úr kiválasztotta Júda törzsét (68), közülük pedig szolgáját, Dávidot (70), akinek utódai közül született meg Jézus Krisztus, aki az Isten Fia, Megváltó. Látjuk tehát, hogy Isten kiválasztó kegyelme koncentrálódik egy népre, egy törzsre, egy emberre, míg aztán Jézus Krisztusban ez a kiválasztó kegyelme, felfoghatatlan bölcsessége szerint kiterjed minden népre (Róma 11,33). A kiválasztottság mindig örömmel, reménységgel tölt el, szolgálatra hív, nyitott a másik ember felé, és minden áldást a szuverén, kiválasztó Istenre bíz, aki mindent tökéletesen cselekszik. A kiválasztott ember, a kiválasztott egyház soha nem gőgös, soha nem embertelenül szigorú, életidegen és morcos, de nem is rajongó, hanem józan reménységgel tekint mindenre és mindenkire. Jó tudni, hogy Isten kiválasztó kegyelme pásztorol, tiszta szívvel és ügyes kézzel terelget (71-72). Kell-e ennél több?