előző nap
következő nap

„...Isten kegyelmével jártunk a világban..." 2Kor 1,12–22

12 Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek. 13 Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni, 14 ahogyan részben meg is értettetek minket: mert ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi is veletek a mi Urunk Jézus napján. 15 Ezzel a bizodalommal akartam már előbb hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben. 16 Azután tőletek akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok menni, hogy ti bocsássatok útra Júdeába. 17 Amikor tehát ezt akarom, vajon könnyelmű vagyok-e? Vagy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagy hogy énnálam az „igen" egyszersmind „nem" is? 18 Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen" és „nem". 19 Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen"-né is meg „nem"-mé is, hanem az „igen" valósult meg őbenne. 20 Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. 21 Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, 22 pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe.

„...Isten kegyelmével jártunk a világban..." (12). Pál apostolnak magyarázkodnia kell, hogy miért nem látogat el hozzájuk. Az ok külső akadályokban és belső feszültségben rejlik. Ilyen okok miatt akkor és ma is éppen abban veszítheti el a bizalmát a gyülekezet, akitől a leghitelesebb tanítást kapja. Ez a hitvalló, bizonyságtevő élet próbája, amelyet viszont egyedül Isten kegyelmének rendületlen hirdetésével lehet legyőzni.

RÉ 133, MRÉ 133

„Pogányok törtek örökségedre…” (Zsoltárok 79) Zsoltárok 79

(1) „Pogányok törtek örökségedre…” (Zsoltárok 79) A templom feldúlását siratja ez a zsoltár.* - Boldog, aki siratni tudja örökségét, mert tudja, hova tartozik, mit kapott eleitől, főként, ha tudja, hogy öröksége valójában az Úré. - Az „idegen” kifejezés nem kirekesztő! Mindezt érted, ha a saját bőrödön tapasztaltál hasonlót, mint a zsoltáros. Mondok példákat: - ha idegenek megloptak, kifosztottak, legszemélyesebb dolgaidat feltúrták; - ha mások elvették a becsületedet; - ha azt élted meg, hogy segítettél, és közben kitúrtak a sajátodból és te lettél földönfutó; - amikor idegenek belemásztak a legszemélyesebb ügyeidbe, családodba, házasságodba; - amikor kigúnyolták a hitedet (1-4). - A sírásban indulat feszül (6), amely az ellenség hétszeres lakolásáért kiált (10-12). Ne ezen az indulaton botránkozzunk meg, hanem azon, hogy mi hagyjuk, odaadjuk, beáldozzuk örökségünket, még az Isten ügyét is. Szeretni kell az idegent, de őrizni kell azt, amit az Úr ránk bízott. – A sírás hitvalló imádsággá lesz. A zsoltár bűnbocsánatért (5), szabadításért (8-9) kiált, miközben beismeri a saját elesettségét (8), sóhaját és halandó voltát (11); de vallja Isten hatalmát, és bizonnyal tudja, hogy az Úr nem hagyja szégyenben népét, mások előtt csúfságban (10-13). - Boldogok, akik sírnak (Máté 5,3).

 

* Kr. e. 787; Kr. e. 585; Kr. u. 70