előző nap
következő nap

„...először önmagukat adták az Úrnak..." 2Kor 8,1–15

1 Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott. 2 Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. 3 Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, 4 és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. 5 És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából. 6 Úgyhogy bátorítottuk Tituszt, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését. 7 Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek. 8 Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam. 9 Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 10 Tanácsot is adok ebben az ügyben, mert ez hasznos nektek, akik nemcsak a cselekvésben, hanem tavaly óta a szándékban is elöl jártatok. 11 Most pedig a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten! 12 Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint, amitek nincs. 13 Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok. Ellenben az egyenlőségnek megfelelően 14 a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen; 15 amint meg van írva: „Aki sokat szedett, annak nem lett többje, és aki keveset, annak nem lett kevesebbje."

„...először önmagukat adták az Úrnak..." (5). Adakozásunk csak akkor lesz önzetlen, tiszta szívből jövő, ha először Urunk színe elé állunk: ha elismerjük, hogy mindent tőle kaptunk, és a megváltásért és minden áldásáért hálából az egész életünkkel tartozunk neki. Ha életünk az Úré, akkor könnyebb lesz adni, és akkor átéljük, hogy amikor másokon segítünk, azzal nekünk sem lesz kevesebb (13–15). „Gazdag" Urunk önmagát adta értünk (9), legyen életünk az övé!

RÉ 65, MRÉ 65

„Hol vannak, Uram, régi kegyelmes tetteid, hűséged…” (Zsoltárok 89,39-53) Zsoltárok 89,39-53

(50) „Hol vannak, Uram, régi kegyelmes tetteid, hűséged…” (Zsoltárok 89,39-53)* A nép átéli azt a kárhozatos érzést, miszerint Isten elhagyta őket; - népével, annak királyával kötött szövetségét felbontotta (39-46). Ilyen mélységben, a közös kétségbeesés siralmában az egyes ember is rádöbben a legnagyobb nyomorúságra, minden probléma gyökerére, saját halandó voltára (47-49). Igen, kell a mélység, hogy az ember, mint nép, és mint egyén is, átélje, megszenvedje saját életének kárhozatosan hiábavaló átkát, mert mindeddig valójában hitetlenek, gőgösek, másokat inzultálók vagyunk. Kegyelmi állapot, ha valaki rádöbben, milyen kárhozatos mélység az Isten kegyelmi szövetségén kívül élni (39-46), mert akkor tud igazán könyörögni az Úr kegyelmes tetteiért (50-52), miközben az Urat csak áldani kész (53). Ekkor ragyog fel a megváltó valóság, amely Isten igaz Felkentjében, Jézus Krisztusban megkérdőjelezhetetlenné lett, nevezetesen, hogy hűséges az Isten, aki népével kötött szövetségét soha fel nem bontja (34-38). Uram, cselekedd, hogy akik ezt még nem hiszik, de „szabad vegyértékeik” okán folyton a másikat böködik és terhelik, tapasztalják meg az igazi mélységeket, ne legyen erejük és idejük a másikat „szórakoztatni”, hanem bajlódjanak saját nyomorúságaikkal, míg végül felragyog nekik is a Krisztus.

 

* A 89. zsoltár a déli országrész bukása után keletkezhetett, amikor már Isten népének mindegyike fogságban sínylődött, valamikor a Kr. e. 5 században, de a zsoltár nyilván korábbi elemeket is tartalmaz.