(1) „A hetedik hónap első napján szent összegyülekezésetek legyen.” (4Mózes 29) Isten népénél az ünnepeknek hitvalló jelentőségük volt. Vagyis minden ünnep Isten szabadító tetteire emlékeztette őket, ellentétben a pogány népek ünnepeivel, amely a nap, a hold és a csillagok járásához és természeti jelenségekhez kötődött. Isten népe ebben is eltért a környező népektől. Isten népe más volt, mint a többiek, nem szándékosan, hanem az Isten vezette őket ezen az úton. Tehát nem ők különültek el másoktól, akár az ünneplésben is, hanem Isten különítette el őket, hiszen, aki az Urat követi, az nem élhet többé pogány módra, még az ünneplésében sem.*

* Az itt felsorolt ünnepek közül a kürtzengés ünnepe az az ünnep, amely még kötődik pogány elemekhez, hiszen az új esztendő megünneplését tartotta szem előtt. A hetedik hónap első napja a régebbi naptárak szerint az új esztendő ünnepe volt. A fogság utáni korban azonban az év kezdetét és a hónapok számlálását a tavasz kezdetére tették. Ez a fejezet csak a hetedik hónappal foglalkozik, amely a babiloni-tavaszi évkezdet szerint a hetedik. Ez az évkezdet március-áprilisnak számít, így a hetedik hónap tulajdonképpen a szeptember-október hónapnak azonosítható be, amely a gyümölcsérés és szüret örömében telt el. A kánaáni termékenységi szokásokkal szemben Izrael a maga hitét vallotta meg e napokban. Ennek a hónapnak tízedik napján tartották az engesztelés napját (7-11), tizenötödik napján pedig a sátoros ünnepet kezdték meg, és egy héten át ünnepelték (12-39). A sátoros ünnep az őszi ünnepek sorában a harmadik, más néven a lombsátor ünnepe, mint gyümölcsszedési, hálaadó ünnepnek különösen nagy jelentősége volt, de nem a pogány termékenységi kultuszokhoz kapcsolódóan, hanem hangsúlyozottan úgy, hogy a felajánlott áldozatokkal Istennek köszönték meg a termés gazdagságát.