előző nap
következő nap

„Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba..." Zsid 4,1–11

1 Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről. 2 Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták. 3 Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondta Isten: „Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére." Jóllehet munkái készen voltak a világ teremtése óta, 4 és valahol így szól az Írás a hetedik napról: „És megnyugodott Isten a hetedik napon minden munkája után." 5 Itt viszont ezt mondja: „Nem mennek be az én nyugalmam helyére." 6 Mivel tehát még várható, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek előbb hirdették az evangéliumot, nem mentek be engedetlenségük miatt, 7 egy napot ismét „mának" jelöl ki. Dávid által hosszú idő múlva így szól, ahogyan előbb is mondtuk: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!" 8 Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról. 9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére. 10 Aki ugyanis bement Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól. 11 Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében.

„Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba..." (11). A nagy nyugalom majd Istennél vár minket, de ennek előképe a szombat, amely visszavezethető a teremtésre, amikor Isten „megnyugodott" munkáitól. Mi is hasonlóan működünk: ha valaki valamit elvégez, nyugalom szállja meg. Ilyenkor megérdemeljük a pihenést. Isten csodálatos ritmust adott nekünk az Úr napjának megünneplésével, amely egyben emlékeztet Krisztus feltámadására is. 

RÉ 422, MRÉ 415

„Ezek Izráel fiainak táborhelyei…” (4Mózes 33) 4Mózes 33

(1) „Ezek Izráel fiainak táborhelyei…” (4Mózes 33) Feljegyezték az útvonalat, amelyen Isten vezette őket az Ígéret Földje felé (1-49). Számukra minden hely SZENT HELY, mert Isten megváltó vezetésének színterei azok; még az engedetlen nép életében is, mert Isten kiválasztó kegyelme nem hagyta őket végérvényesen letérni a hazafelé vezető útról. Az egyház történetében is minden állomás, még a sok tévesztés ellenére is, ilyen szent hely: Isten kiválasztó és a megérkezés felé vezető kegyelmének dokumentuma. Az egyes hívő ember életének állomásai is ilyen szent helyek, így tekintsünk ezekre, örömök és szenvedések színtereire is.*

 

* Isten megparancsolja az Ígéret Földjére érkező népnek, hogy űzzenek ki onnan minden idegent, pusztítsák el idegen kulturális-vallási szokásaik nyomait (52), és sorsvetéssel vegyék birtokba a földet (54). Ha nem ezt teszik, az olyan, mintha fájdalmas tüskébe léptek volna, amit nem lehet a lábukból eltávolítani, és folyamatosan, kínzóan fáj (55). Nagy kérdés ezek után, hogy mit jelent a „tolerancia”, mert vagy én vagyok a hangsúlyos, vagy a másik kultúrája, szokásrendszere kilúgozza az enyémet (56). Ma ez történik Európában a keresztyénséggel. Jézus Kriszus úgy oldotta meg a kérdést, hogy nem innen nézte a világot: nem számít a „dominancia”, csak a szolgálat; de Isten gondoskodik az Övéiről, így, aki szolgál, az lesz mindenki között a legnagyobb. Innentől kezdve a „tolerancia” egy félrevezető fogalom. Isten mindenkitől a másik szolgálatát várja: ez a megmaradás egyetlen titka (János 13,14-17).

Az itt felsorolt állomások nem mindegyike azonosítható be, a régészeti kutatások folynak és egyre pontosabban rekonstruálható ez az útvonal. A főbb állomásokat azonban ismerjük: Egyiptom, Vörös-tengeri átkelés, Sinai-félsziget, Akabai öböl, Ecjón-Geber, Élat, Kádes, Edóm megkerülése, Móáb síksága. A lényeg azonban nem az útvonal, hanem a fenti üzenet!