előző nap
következő nap

"... térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra" Zsid 6,1–12

1 Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, 2 a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak. 3 Így is fogunk tenni, ha Isten megengedi. 4 Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, 5 akik megízlelték Isten felséges beszédét és az eljövendő világ erőit, 6 de elestek, hogy azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt. 7 Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer Istentől; 8 amelyik pedig tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, átok vár rá és végül megégetés. 9 Felőletek azonban, szeretteim, jobbat gondolunk, hogy közel vagytok az üdvösséghez, még ha így beszélünk is. 10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok. 11 De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, 12 hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.

A hitben kiskorúaknak is lehetnek komoly hitbeli tapasztalatai (4–5) úgy, hogy a lényeg, a Krisztus-központúság meg sem jelenik. Ilyenkor az ember a spirituális teljesítményére összpontosít. Ezért forog önmaga körül. Jóllehet minden erőfeszítés nélkül (4–5) is válhatunk megajándékozottá Jézus közelében, ám ha elesünk, saját erőnkből (6) nem leszünk képesek a megújulásra. Ezért lehet végzetes az én- és teljesítményközpontú hit. A lényeg ugyanis nem a hitbeli teljesítmény, hanem a hűség (10–12). Nem mindenki közülünk való, aki közöttünk van (1Jn 2,19).

RÉ 138, MRÉ 138

„…öröktől fogva mindörökké vagy te, ó, Isten…” (Zsoltárok 90) Zsoltárok 90

(2) „…öröktől fogva mindörökké vagy te, ó, Isten…” (Zsoltárok 90)* Ez a zsoltár azonban nemcsak sopánkodik az emberi múlandóság felett, mint sokféle „líra”, hanem hívő emberként szemléli azt.** Ezért Isten színe előtt állva a zsoltáros tudja és megvallja a halál valódi okát. Isten jogos haragjának oka a halál, ahogy ezt a Szentírás sok helyen kijelentette nekünk (1Mózes 3,17-19; Róma 6,23). Ezért nem sajnálkozni és szomorkodni kell szegény halandó életünk felett, hanem az Úr elhívó kegyelméből meg lehet bánni bűneinket, meg lehet térni, és valósággal jobbá lehet lenni; akkor már átmentünk a halálból az életbe (7-11; János 5,24; 1János 3,14). Ez a zsoltár éppen ezért könyörgés: a megtérés, az Úrhoz fordulás lehetőségéért; mert mi csak akkor fordulhatunk az Úrhoz, ha Ő már hozzánk fordult. Ha azonban Ő hozzánk fordult, akkor bölcs szívhez jutunk, azaz hitben élünk, örömöt tapasztalunk, és megtapasztaljuk Isten áldását, amely kezünk munkáját maradandóvá teszi, megszabadulva a hiábavalóság átkától (12-17). Jézus Krisztusban mindez már a miénk (1Korinthus 15,58).***

 

* Ez a zsoltár egyetemes, mindenkor, mindenütt érvényes üzeneteket hordoz - Ez a zsoltár Isten örökkévalóságának dicsérete, akinél nincs hatalmasabb, de aki mégis hajlék a kiszolgáltatott ember számára, úgy is, mint gondviselő oltalom, és úgy is, mint Jézus Krisztusban aláhajló, megváltó szeretet (1-2). - Ez a zsoltár a halandó ember vallomása saját végességéről, arról, hogy por az ember, az Isten megelevenítő Lelke nélkül. Tovatűnik a földi élet, gyorsan visszatér a porba; eltűnik, mint reggelre az álom, mint egy őrváltásnyi idő; olyan az élet, mint a megfonnyadó virág (3-6); miközben az élet hiábavalósággal terhelt (10).

** (A zsoltár írója „teológus” és nem „pszichológus”.)

*** Jézus Krisztusban mindez már a miénk (1Korinthus 15,58). Őbenne hozzánk fordult az Úr, akihez pedig odafordult az Úr, az már az Isten színe előtt van, azaz nem tud nem megtérni. Akire ragyog a nap, az nem tud sötétben bujkálni.