(1) „Oltalmam és váram Istenem, akiben bízom!” (Zsoltárok 91)* Isten úgy véd, mint madár a fiókát, és páncél a katonát (4); szelíd, de biztos oltalmat ad; nemcsak neked, hanem sátraidnak, azaz szeretteidnek is (10). - Ezt az oltalmazó ígéretet azonban nem értjük félre, ahogy Jézus Krisztus sem értette félre azt (Máté 4,5-7). Ez annyit jelent, hogy bizonyosságunk ellenére nem kísértjük az Urat, nem térünk le az Úr útjáról, csak Őrá figyelünk, nem engedjük el kezét, sőt, könyörgünk, hogy szorítson magához, ha ki akarnánk tépni kezünket az övéből, mint az engedetlen rossz gyerek teszi ezt az apjával, mert meglátott valami „szépet és érdekeset”. Isten kiragad a nyomorúságból, azaz nem engedi, hogy kezünket kiragadjuk az Övéből (15). Ez az oltalmazó ígéret akkor is érvényes, ha konkrét baj ért bennünket, mert a krisztusi szabadítás az örök élet valósága, amely túlmutat minden evilági bajon. A hívő ember ezért a bajban is az Úr szabadításában gyönyörködik (16). - Az ilyen ember valóban békességgel él, mint aki az Úr oltalmában „pihen” (1).

* Isten oltalom az Övéinek (1), mert ha Isten bennünk lakozik, akkor mi is Istenben; vagyis akkor mi Isten védelmét élvezzük, mintha bevehetetlen várban élnénk. „Erős várunk nekünk az Isten, kemény vasunk és vértünk” – vallja Luther éneke ezt a bizonyosságot, ilyen szilárdan, József Attila fordításában. Márpedig Isten bennünk lakozik éltető, hitet ajándékozó és szolgálatra elhívó Lelke által, aki rendkívüli feladatok teljesítésére kitölti testünk-lelkünk minden zugát; - így bizonyosan mi, akik az Úr ügyében járunk, élvezzük az Ő védelmét. - Ő megment emberek csapdáitól (3), váratlan bajtól és testi betegségtől, azaz dögvésztől (3); megment mindenféle lelki nyomorúságtól, szorongástól, a suhanó rémségektől (3-8); és megment minden szörnyűségtől, a zsoltár képeivel szólva: az oroszlántól, kígyótól, tengeri szörnytől is (13); márpedig ilyen szörnyűségek folyton történnek e földtekén, mert az istentelen ember határtalanul kegyetlen a másikkal. Az Úr azonban megóvja övéit mindenféle „kőtől”, nem engedi, hogy összetörjünk (12), kézen fogva vezet, angyalt állít mellénk az úton (11-12).