előző nap
következő nap

"tegyünk le minden... bennünket megkörnyékező bűnt" Zsid 12,1–11

1 Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. 2 Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. 3 Gondoljatok rá, aki a bűnösöktől ilyen szidalmazást szenvedett el, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. 4 Mert a bűn ellen való harcban még nem ontottátok véreteket, 5 és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, 6 mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad." 7 Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít meg az apja? 8 Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. 9 Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? 10 Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. 11 Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.

Bűneink letételére, és a bűnnel szembeni következetes, vérig menő harc felvállalására szólít fel az ige. Isten ebben a harcban bennünket – meglepő módon – fenyítéssel bátorít. A fenyítés célja nem a megtorlás, hanem a nevelés. Azt neveli az Isten, akit szeret. A megtérésnek két oldala van: elfordulás a bűntől és odafordulás Istenhez. Akkor miért vagyunk elnézőek saját bűneinkkel szemben, és miért nem figyelmeztetünk másokat a bűneikre? Talán nem szeretjük őket? 

RÉ 434, MRÉ 436

„…mennyi jót tett veled…” (Zsoltárok 103) Zsoltárok 103

(2) „…mennyi jót tett veled…” (Zsoltárok 103) AZ ÚR JÓ TETTEI.* - 1. Isten tettei „jó” tettek, mert megváltást, szabadítást adnak. Minden egyéb „jó” ebből a tényből fakad (2). - 2. A megváltás bizonyossága nélkül azonban minden földi „jó” átokká lesz rajtunk, kifolyik a kezünkből, mint a víz; ha mégis „konzerválni” akarnánk a földi jókat, elviselhetetlen terhekké lehetnek azok. Rodin híres szobra a vízhordó lány, amelynek elkészültét sok vázlat előzte meg, az egyiken a vizes korsó nincs is kifaragva, ott megmaradt a teher helyén a puszta, torz kőtömb, amely alatt összegörnyed a lány. Ez a vázlat kifejezőbb, mint az eredeti. Mindannyian ilyen teher alatt roskadozunk. - 3. Isten megváltó, jó tette, Jézus Krisztusban az, hogy levette ezt a kőtömböt rólunk, illetve bizonyosságot adott, hogy hamarosan leveszi rólunk, így adatik felülről erő, azok hordozásához. - 4. A legnagyobb terheink, amelyek mindenütt jelen vannak: bűneink, betegségeink, halandóságunk (3). Ezeket vette le rólunk az Úr, Jézus Krisztusban, hogy helyüket szeretete és irgalma töltse el, amely betölti mennyei javakkal földi életünket is, és megújulunk. Amíg még maradnak a terhek, másként hordozzuk azokat (5).

 

* - Gyönyörű a szerkezete ennek a zsoltárnak, még fontosabb az üzenete. A zsoltáros magasztalja az Urat, mert megtapasztalta az Úr „jó” tetteit egyéni életében (1-5), és mert minden ember megtapasztalhatja az Úr megváltó tetteit a történelemben (6-13). Az Úr magasztalásának forrása a mi mulandóságunk (14-18), és az Ő örökkévaló volta (19-22), amelyben minket is részesíteni akar a Jézus Krisztusban. Most csak a zsoltár első szakaszára tudunk figyelni.