előző nap
következő nap

„...nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el..." 2Jn

1 Én, a presbiter, a kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek, akiket igazán szeretek, és nemcsak én, hanem mindenki, aki ismeri az igazságot, * 2 amely bennünk marad, és velünk lesz örökké. 3 Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igazsággal és szeretettel. 4 Nagyon örültem, hogy találtam gyermekeid között olyanokat, akik igazságban járnak, úgy, ahogyan parancsolatot kaptunk erre az Atyától. 5 Nem úgy kérlek téged, Úrnőm, mintha új parancsolatot írnék neked, sőt azt írom, ami kezdettől fogva a miénk volt: hogy szeressük egymást. 6 Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsolatai szerint élünk: ez a parancsolat viszont az, amelyről kezdettől fogva hallottátok, hogy aszerint kell élnetek. 7 Mert sok hitető jött el a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el: ez a hitető és az antikrisztus. 8 Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok. 9 Aki nem marad meg Krisztus tanításában, hanem azon túllép, annak nincs Istene; aki megmarad a tanításban, azé az Atya és a Fiú. 10 Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba, és ne köszöntsétek, 11 mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel. 12 Sok írnivalóm van nektek, de nem akartam papíron és tintával írni. Remélem azonban, hogy eljutok hozzátok, és személyesen beszélhetünk, hogy örömünk teljes legyen. 13 Köszöntenek téged a te kiválasztott nőtestvéred gyermekei.

„...nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el..." (7). Minket is megkísért, hogy hasonló módon tévelygünk, amikor a lelki dolgokat tökéletességgel, a testieket csupán erőtlenséggel és bűnnel ruházzuk fel. Idealizált eszméink, a szeretet misztikus fogalma, az önfeláldozás dicsősége mind-mind a tökéleteset, hibátlant állítják szembe kificamodott gyarló emberi mivoltunkkal. Jézus azonban testében vállalta fel az embert, hirdetve a legnagyobb csodát: „...vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek lévő Szentlélek temploma...?" (1Kor 6,19).

RÉ 452, MRÉ 381

„…edd csak örömmel kenyeredet…” (Prédikátor 9) Prédikátor 9

(7) „…edd csak örömmel kenyeredet…” (Prédikátor 9) Ez a fejezet az élet pártján áll (4), ezért életörömre bíztat, mert Isten akarata az életöröm, minden körülmény ellenére (7). Ez az életöröm annak ellenére fontos, hogy életünk a halál felé halad. Valóban nem tudjuk, mi van előttünk, minden megtörténhet, és ugyanaz történhet jóval és vétkessel, istenfélővel és hitetlennel (2), míg végül mindnyájan meghalnak, és a holtak már semmiről sem tudnak. A Prédikátor nagy teológus, mert a halál utáni dolgokról nem nyilatkozik felelőtlenül, akkor ugyanis még nem adatott kijelentés a halál utáni életről, mint később Jézus Krisztus feltámadása által. Ezért nem spekulál összevissza: hangsúlyozza, hogy a halottaknak már semmi hasznuk semmiből, ezzel jelzi, nem tudja, mi van a halálban, csak azt tudja, hogy meghalunk (5). Mi már tudjuk, hogy Jézus Krisztusban van folytatás, de a témát illetően ez a fegyelmezettség, visszafogottság továbbra is szükséges.*

 

* - A halál ténye rossz dolog, örülni pedig jó, ezért fogadjuk hálával, ami jutott nekünk, és élvezzük azt. Ez nem a „ragadd meg a napot” (carpe diem) lelkülete, hanem az Isten előtti hálából fakadó életöröm, amely tudja, hogy minden az Isten kezében van. Ez az életöröm tudja, hogy Isten kezében jó helyen van az ember élete, sorsa (1). - Ez az életöröm nem a körülményektől függ, ezért még akkor is velünk van, ha sok méltatlanság és váratlan baj történhet velünk (11-12), és előítéletes gondolkodás uralkodik ebben a világban, ahol a szegényt, a csúnyát mindig lenézték és lenézik, legyen bár bölcs is (13-18). - A Prédikátor nagy teológus, mert hozzáteszi, hogy valójában minden ember szívében ott van a gonoszság, ezért a jóság olyan tovatűnő, átmeneti, mint maga az élet (3). Megváltásra, újjászületésre van szükségünk.