előző nap
következő nap

„Könyörüljetek azokon, akik kételkednek..." Júd 17–25

17 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak. 18 Azt mondták ugyanis, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen vágyaik útján járnak. 19 Ezek szakadásokat okoznak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek. 20 Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, 21 tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre. 22 Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, 23 mentsétek meg őket kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett. 24 Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel: 25 az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen.

„Könyörüljetek azokon, akik kételkednek..." (22). A kételkedés bizonytalanságában vergődő ember keres, mégis elutasító. Zavarja a belső bizonytalansága, de kegyetlen azokkal, akik felé nyújtják a kezüket. Nehéz folyamat, amíg valaki befogadóvá tud válni, és feladja a maga bölcsességét. Jézus kinyújtotta karját Tamás felé, hogy a kételkedőből boldog, hitben látó ember lehessen. 

RÉ 470, MRÉ 374

„Gondolj Teremtődre…” (Prédikátor 12) Prédikátor 12

(1) „Gondolj Teremtődre…” (Prédikátor 12) Gondolj Teremtődre! Ez a megoldás, egyedül ez. A Teremtőnkre kell emlékeztetni gyermekeinket is, hogy Ő legyen gyermekeink első gondolata ebben a világban, majd Ő legyen vezetőjük ifjú koruk „határtalansága” idején is (1-2), hogy amikor elérkezik a hanyatlás (3-8), akkor rádöbbenjenek arra, hogy Teremtőjük egyben a Megváltójuk. A Prédikátor őszintén leírta az Istentől elszakadt világ hiábavalóságát, ezek tüskeként hatnak, mert tagadhatatlanul gyötri a halandó embert a hiábavalóság érzése. Aki azonban tudomásul veszi mindezt, szembe mer nézni a földi élet könyörtelenségével, azt pásztorként vezeti az Úr, egyértelmű „cövekekkel” jelölve az utat, az újjáteremtő megváltás felé (9-11). Az ilyen ember megragadja az Úr kezét, féli az Istent, és a kicövekezett úton halad a megérkezés felé (12-14).