előző nap
következő nap

„Szüretelni akartam náluk..., de nincs szőlő a tőkén..." Jer 8

1 Abban az időben – így szól az Úr – kiszórják majd sírjukból Júda királyainak és vezéreinek csontjait, a papoknak, a prófétáknak és Jeruzsálem lakóinak a csontjait. 2 Kiterítik azokat a nap, a hold és az ég minden serege elé, amelyeket szerettek, tiszteltek és követtek, amelyekhez folyamodtak, és amelyeket imádtak. Nem szedik össze, és nem temetik el: trágyaként használják majd őket a földeken. 3 Akik pedig megmaradnak ebből a gonosz nemzetségből, az egész maradék, inkább választaná majd a halált, mint az életet bárhol, ahová a megmaradtakat szétszórtam – így szól a Seregek Ura. 4 Mondd meg nekik, hogy így szól az Úr: Ha elesik valaki, nem kel-e föl? Ha helytelen útra tér, nem fordul-e vissza? 5 Miért tért tévútra ez a nép, miért tévelyeg állandóan Jeruzsálem? Miért ragaszkodik a csalárdsághoz, és miért nem akar megtérni? 6 Figyeltem, és hallottam, hogy nem őszintén beszélnek. Senki sem bánja gonoszságát, és nem mondja: Mit tettem?! Mindenki összevissza futkos, mint a csatában száguldozó lovak. 7 Még a gólya is, az égen, tudja költözése idejét, a gerlice, a fecske és a daru is vigyáz, mikor kell megjönnie, csak az én népem nem ismeri az Úr törvényét. 8 Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, nálunk van az Úr tanítása. Hiszen hazugsággá tette ezt az írástudók hazug tolla! 9 Szégyent vallottak a bölcsek, megrettentek, zavarba jöttek. Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az Úr igéjét?! 10 Azért feleségüket másoknak adom, földjüket a hódítóknak, mert a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki nyereséget hajhász, a prófétától a papig mindenki elvetemült csaló. 11 Népem romlását azzal gyógyítanák, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! – pedig nincs békesség! 12 Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már pirulni sem tudnak. Azért elesnek az összeomláskor, elbuknak a megtorlás idején! – mondja az Úr. 13 Szüretelni akartam náluk – így szól az Úr –, de nincs szőlő a tőkén, nincs füge a fán, levele is elhervadt. Ezért sorsukra hagyom őket. 14 Miért maradunk veszteg? Gyűljetek össze, menjünk a megerősített városokba, hogy ott nyugton legyünk! De Istenünk, az Úr úgy ad nyugtot, hogy méreggel itat meg minket, hiszen vétkeztünk az Úr ellen. 15 Békességre várunk, de nem lesz semmi jó; a gyógyulás idejére, de jön a rettegés. 16 Dán felől hallatszik lovainak prüszkölése, méneinek nyerítésétől reng az egész föld. Megérkezve megemésztik az egész országot: a várost és lakóit. 17 Bizony, mérges kígyókat küldök rátok, amelyeken nem fog a varázslás, és megmarnak benneteket! – így szól az Úr. 18 Gyógyíthatatlan vagyok, gond terhel, beteg a szívem. 19 Népem kiáltása hangzik messze földről: Hát nincs az Úr a Sionon? Nincs már ott Királya? Miért bosszantottak engem bálványokkal, idegen hiábavalóságokkal? 20 Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg! 21 Népem összetörése engem is összetört; gyászolok, rémület fogott el. 22 Nincs balzsamolaj Gileádban, nincs ott orvos? Miért nem tudnak begyógyulni népemen a sebek? 23 Bárcsak a fejem víznek és a szemem könnynek forrásává válnék! Éjjel-nappal siratnám népem megöltjeit.

„Szüretelni akartam náluk..., de nincs szőlő a tőkén..." (13). Régebben ilyentájt szüreti prédikációk hangzottak templomainkban. Országunkban sok helyen a szőlő adta és adja a megélhetést. Öröm a jó szüret, szomorúság, ha nincs termés. Az Úr szomorkodik, a próféta sír népe gyümölcstelen, engedetlen életét látva. Pedig Isten mindent megadott, elkészített, hogy áldást és békességet adjon népének (Ézs 5,1–7). Ma sincs más útja a gyógyulásnak: az Úrhoz térni (5c), Jézus Krisztusban maradni (Jn 15,4–5).

RÉ 54, MRÉ 54

„Miért esztek és isztok vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?” (Lukács 5,27-39) Lukács 5,27-39

(30) „Miért esztek és isztok vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?” (Lukács 5,27-39) Egyre több olyan keresztyén kisközösség létezik, akik más templomaiba nem lépnek be, a gyerekeiket sem engedik be oda, még akkor sem, ha mondjuk a városi zeneiskola tanulóiként jönnének oda koncertet adni. Nyilván, ők az igazhitűek, mi pedig, a mai Ige szavaival élve, a vámszedők és a bűnösök (30); márpedig semmiféle kapcsolat nem lehetséges a vámszedőkkel, bűnösökkel, paráznákkal, tévtanítókkal, még ha „templomi” köntösben is jelennek meg. Valóban olvasható ilyen parancs is a Szentírásban (1Korinthus 5,11), mint ahogy sok minden más is olvasható abban. De ezek a parancsok mindig akkor érvényesek, ha az adott Krisztust követő hite olyan gyenge, hogy nem ő hatna a „bűnösre”, hanem a „bűnös” rá, és ez az elkülönülő viszonyulás akkor is csak azzal az alázattal lehetséges, hogy ő is bűnös volt egykor, az Isten kiválasztó kegyelme azonban könyörült rajta, ezért irgalmat nyert (Efezus 2,2-13). Ebben az alázatban annak belátása is ott áll, hogy nem biztos, hogy jól látom a másikat, mert ez a nézőpont az én nézőpontom, nem pedig az Istené. Gyilkosan félelmetes a keresztyén önhittség, mégpedig Krisztusra hivatkozva.* A megoldás: igaz megtérés, felállni a régitől, követni Krisztust, és közösséget vállalni egymással, ahogy Ő közösséget vállalt velünk, egykori „vámszedőkkel”, de ez a közösségvállalás mindenben, mindenkor a Krisztust követő élet gyümölcseit termi.

 

* Egy pillanatra eszembe jutott egy kép: ha az alázat nincs bennünk, akkor igazhitűként velünk is megeshet az, amiről hírt kapunk távoli tájakról, hogy egy megváltozott történelmi helyzetben, az egyik vallásos ember, Isten nevében átvágja a másik torkát, levágja a fejét. Persze lehet embereket, közösségeket, gyülekezeteket átvitt értelemben is „lefejezni”, akár ezzel az önhittséggel is, az eredmény sokak előtt lehet ugyanaz.