1 Bárcsak lenne a pusztában egy kunyhóm az út mentén! Elhagynám népemet, elmennék tőle, mert mindenki házasságtörő, hűtlen társaság! 2 Nyelvük olyan, mint a kifeszített íj, hazugsággal biztosítják hatalmukat az országban, nem pedig igazsággal! Egyik gonoszságot teszik a másik után, de engem nem ismernek – így szól az Úr. 3 Óvakodjék mindenki a felebarátjától, még a testvérben se bízzatok! Hiszen a testvér is mind rá akar csak szedni, rágalmakat terjeszt még a felebarát is. 4 Becsapják egymást az emberek, nem mondanak igazat. Hazug fortélyokra tanítják nyelvüket, folyvást romlottságon fáradoznak. 5 Lakóhelyed álnokság tanyája; az álnokság miatt tudni sem akarnak rólam – így szól az Úr. 6 Ezért így szól a Seregek Ura: Megolvasztom, megvizsgálom őket, mi mást tehetnék népemmel? 7 Gyilkos nyíl a nyelvük, szájuk álnok módon beszél, békességről beszélnek egymással, de magukban cselt szőnek. 8 Ne kérjem számon ezeket – így szól az Úr –, és ne álljak bosszút az ilyen népen? 9 Zokogva siratom a hegyeket, gyászolom a puszta legelőit, mert kiégtek, ember sem jár arra, és nem hallik a nyájak bégetése. Az ég madarai és a jószágok is elbujdostak, elköltöztek. 10 Jeruzsálemet kőhalommá teszem, sakálok tanyájává, Júda városait pedig lakatlan pusztává teszem. 11 Ki az a bölcs ember, aki ezt megérti, és hirdetni tudja, amit az Úr szája kijelentett neki: Miért vész el az ország? Miért ég ki, mint a puszta, ahol senki sem jár? 12 Megmondta az Úr: Mivel elhagyták tanításomat, amelyet én adtam nekik, nem hallgattak szavamra, és nem aszerint éltek, 13 hanem megátalkodott szívvel követték a Baalokat, amire elődeik tanították őket, 14 ezért így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Ürömmel etetem meg ezt a népet, és méreggel itatom meg őket. 15 Szétszélesztem őket olyan népek közé, amelyeket nem ismertek sem ők, sem elődeik, és fegyvert küldök a nyomukba, amíg csak meg nem semmisítem őket!