(1) „…figyelték…” (Lukács 14,1-6) Jézus elfogadta a farizeusok egyik vezetőjének meghívását, leült vele a nyugalom napján, szombaton ebédelni. A meghívás azonban nem szeretetből történt, hanem „tesztelésből”, vagyis a meghívók figyelték Jézust, hogyan viselkedik szombaton (1). Bizony vannak olyan meghívások, amikor a „meghívás” nem szeretetből, hanem egészen más lelkülettől indíttatva történik.* Közben megjelenik egy vízkóros ember; olyan betegsége lehetett, ami súlyos vesebetegségre, vagy szívbetegségre utal. Nagy kérdés, hogy egy ilyen zárt asztaltársaságban hogyan jelenhetett meg ez a beteg ember? Valószínűleg direkt meghívták a beteget, figyelve: mit tesz a beteg emberrel Jézus, a nyugalom napján? Ki kell mondani, a meghíváson túl ez is a „provokáció” része volt (2).** Lukács evangéliumában hétszer olvasunk olyan gyógyítási történetet, amikor Jézus szombaton, a nyugalom napján gyógyított, mindenki szeme láttára, pedig a törvény szerint akkor semmi „dolgot” sem volt szabad végezni. Fontos tudni, Isten szombatja azt az örök országot előlegezi meg nekünk, amelyben már nincs betegség, sem semmi rossz, ezért a jócselekedetekkel nem szabad várni „vasárnapig”. Isten szeretete rajtunk keresztül cselekszik, és nem vár holnapig (5-6).

* A farizeusok közössége Jézus korának meghatározó, hazafias és vallásos pártja volt. A farizeusok jogilag, teológiailag képzett törvénytudók voltak, tehát egy válogatott, komolyan képzett vezetőkből álló asztaltársaság volt itt jelen.

** Jézus megelőzte a farizeusokat, s a beteg emberre tekintve megkérdezte: szabad-e szombaton gyógyítani, vagy nem? (3) A farizeusok megdöbbentek a direkt őket megelőző, váratlan kérdésen, amelyből egyértelműen kiderült, hogy Jézus Krisztus tudja, mire megy ki a játék. A farizeusok annyira megdöbbentek, hogy csak hallgattak. Mivel pedig hallgattak, nem várt, hanem meggyógyította a beteget, s azt gyógyultan elbocsátotta (4).