„megjönnek majd, és ujjonganak" Jer 31,1–17
Egész héten Isten büntetéséről és kegyelméről olvastunk. Ma is olvasunk „hangos jajgatásról", és arról, hogy „megjönnek majd, és ujjonganak". Ha szeretnénk tudni, hogyan lesz hálaének a gyász után, olvassuk a 15. vers után a Mt 2,17–18-at, ahol Jézus születése körülményeiben Jeremiás próféciája beteljesedett. Éppen Jézus élete, szenvedése, halála és feltámadása miatt tudjuk, hogy azok, akik „nincsenek többé" (15), vissza fognak térni.
RÉ 277, MRÉ 391
„…amikor jön az, aki meghívott…” (Lukács 14,7-14) Lukács 14,7-14
(10) „…amikor jön az, aki meghívott…” (Lukács 14,7-14) Tülekedést lát maga körül az Úr (7). Valóban, mindenütt tülekedést tapasztalunk ebben a világban; még a kegyesség területén,* és az örök élet körül is; miközben a jónak tűnő cselekedetünk is érdekeken alapul, viszonzást vár (12-14). A mi Urunk erre a tülekedő lelkületre mond határozott nemet, ezzel a mai kijelentésével. A farizeusok elbizakodottak voltak, nemcsak abban, hogy őket illeti a főhely a vacsorákon, hanem abban is, hogy majd a messiási lakomán is ők ülnek az asztalfőn. Jézus Krisztus nem az üdvbizonyossággal kapcsolatosan akar elbizonytalanítani, hanem azt hangsúlyozza, hogy a nagy, örök vacsorára való belépés nem méltóság dolga, hanem mindenestől kegyelem.** Bizony, ahhoz, hogy mi feljebb ülhessünk, ahhoz a Gazdának kell felállni, és odahívni bennünket maga mellé, akár átadni nekünk a saját helyét. Ez a golgotai kereszt. Ez egy egészen más lelkület, mint amelyet a mai világ hirdet, miszerint „a legjobb vagy”! Micsoda kegyelem, valójában az utolsó vagy; de jön az, aki meghívott, magához vesz.
* … mindenki magának vindikálja a jogot arra, hogy saját magát nevezze igaz hívőnek;
** Az sem önmagában érdem, ha valaki kicsinek, méltatlannak tartja magát (11), de aki valóban meg van győződve az Úr hatalmáról, az minden álalázat nélkül, csak úgy viselkedhet, mint a kapernaumi százados: „Uram, nem vagyok méltó” (Lukács 7,6).