előző nap következő nap

"... elhozom rájuk mindazt a jót is, amelyet most ígérek nekik." Jer 32,26–44

26 Így szólt az Úr igéje Jeremiáshoz: 27 Én vagyok az Úr, minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen? 28 Azért ezt mondja az Úr: Én ezt a várost a káldeusok és Nebukadneccar babilóniai király kezébe adom, és ő elfoglalja azt. 29 Behatolnak az ostromló káldeusok ebbe a városba, fölgyújtják a várost, és fölperzselik a házakkal együtt, amelyeknek a tetején Baalnak tömjéneztek, és más isteneknek mutattak be italáldozatokat, hogy engem bosszantsanak. 30 Bizony, Izráel és Júda fiai ifjúságuktól fogva mindig azt tették, amit rossznak látok, Izráel fiai csak bosszantottak engem kezük csinálmányaival – így szól az Úr. 31 Mert csak dühített és bosszantott engem ez a város felépítése napjától fogva mind a mai napig; ezért elvetem színem elől. 32 Mert Izráel és Júda fiai sok gonoszságot követtek el bosszantásomra, ők maguk, királyaik, vezetőik, papjaik, prófétáik, Júda férfiai és Jeruzsálem lakói. 33 A hátukat fordították felém, és nem az arcukat; bár tanítottam őket, idejében tanítottam, de nem fogadták meg engedelmesen az intést. 34 Förtelmes bálványaikat abban a házban állították föl, amelyet rólam neveztek el, és tisztátalanná tették azt. 35 Áldozóhalmokat építettek Baalnak a Ben-Hinnóm-völgyben, és feláldozták fiaikat és leányaikat Moloknak. Pedig ezt nem parancsoltam, sőt eszembe sem jutott, hogy ilyen utálatos dolgot követhetnek el, és ezzel viszik majd vétekbe Júdát. 36 Most mégis ezt mondja az Úr, Izráel Istene erről a városról, amelyről azt mondjátok, hogy a fegyver, az éhínség és a dögvész miatt a babilóniai király kezébe kerül: 37 Összegyűjtöm majd lakóit mindazokból az országokból, ahová lángoló haragomban és nagy felháborodásomban szétszórtam őket. Visszahozom őket erre a helyre, és megengedem, hogy biztonságban lakjanak. 38 Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. 39 Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is meg utódaiknak is. 40 Örök szövetséget kötök velük: nem fordulok el tőlük, mindig jót teszek velük, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, és többé ne hagyjanak el. 41 Örömmel, teljes szívemből és teljes lelkemből teszek jót velük, és véglegesen elültetem őket ebbe a földbe. 42 Mert ezt mondja az Úr: Ahogyan elhoztam erre a népre mindezt a nagy rosszat, ugyanúgy elhozom rájuk mindazt a jót is, amelyet most ígérek nekik. 43 Mert fognak még szántóföldet venni ebben az országban, amelyről azt mondjátok, hogy ember és állat nélkül maradt pusztaság, amely a káldeusok kezébe került. 44 Ezüstért vesznek szántóföldet, lepecsételt és tanúkkal hitelesített szerződést írnak róla Benjámin földjén, Jeruzsálem környékén és Júda városaiban, a hegyvidék, az alföld és a Délvidék városaiban, mert jóra fordítom sorsukat! – így szól az Úr.

Jeruzsálem körülzárva, most már szemmel látható: a megérdemelt ítélet elérkezett, elkerülhetetlen a város pusztulása. Az Isten kijelentéséből élő ember azonban többet lát: az ítéleten túl – Isten kegyelmét. Nem azért, mert ez így logikus, hanem mert Isten megígérte. Nem a pusztulásé a végső szó: „...fognak még szántóföldet venni ebben az országban..." (43). Ezt az ígéretet veheted komolyan, és képviselheted ebben a pusztulástól rettegő világban: „...új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint..." (2Pt 3,13).

RÉ 228, MRÉ 370

„…ez az én fiam…” (Lukács 15,11-32) Lukács 16,1-13

(24) „…ez az én fiam…” (Lukács 15,11-32) Most ne vesszünk el a tékozló fiú példázatának, egyébként üzenetekben olyan gazdag részleteiben, hanem a példázat legfontosabb mondanivalóját ragadjuk meg. Az Atya elengedte a fiát, de egy pillanatra sem tagadta meg a fiát (11-12); még akkor sem, amikor a fia már mindent tönkretett, amit Atyjától kapott, és eljutott a disznók moslékjáig (13-16). Még ebben a mélységben is az Atya fia maradt ez a tékozló élet. Csak a fiú hagyta el az Atyját, de az Atya egy pillanatra sem hagyta el a fiát. Akit az Isten kegyelmébe fogadott, az soha nem nélkülözi ezt a kegyelmet, és élete egy pontján felragyog ez a kegyelem, mint itt, akkor, amikor a tékozló fiú rádöbbent arra, hogy az Atya részéről semmi sem változott, ő tehát hazatérhet, bővelkedni (17-24). Kár, hogy ezt a felfoghatatlan kegyelmet mi ugyanolyan értetlenséggel fogadjuk, mint az irigy idősebb testvér (25-32). Ha tudsz örülni annak, hogy mások is kegyelem alatt vannak, az a legtisztább jele a saját üdvösségednek is (32). Ahogy a só nem veszítheti el ízét (14,34), úgy Isten sem veszítheti el az Övéit. Ez az evangélium. Az övé vagy, ha ez a bizonyosság erősít; és ez az erőd bizonyossággá lesz mások számára is.