„...az a nap az Úré..." Jer 46,1–12
1 Az Úr igéje, amely Jeremiás prófétához szólt a népekről: 2 Egyiptomról; Nékó fáraónak, Egyiptom királyának a hadseregéről, melyet megvert Nebukadneccar, Babilónia királya az Eufrátesz folyó mellett Karkemisnél Jójákímnak, Jósiás fiának, Júda királyának a negyedik esztendejében: 3 Készítsétek a pajzsot és a vértet: induljatok a harcba! 4 Nyergeljétek a lovakat, üljetek föl, lovasok! Álljatok sorba sisakban, fenjétek a lándzsákat, öltsetek páncélt! 5 De mit látok? Megrettennek, meghátrálnak, vitézeiket leverik, hanyatt-homlok menekülnek, vissza se néznek! Iszonyat mindenütt – így szól az Úr. 6 Nem futhat el a gyors, a vitéz sem menekülhet meg. Megbotlanak és elesnek északon az Eufrátesz folyó mellett. 7 Ki az, aki árad, mint a Nílus, vizei zúgnak, mint a folyamok? 8 Egyiptom árad, mint a Nílus, vizei zúgnak, mint a folyamok. Ezt mondta: Elárasztom, elborítom a földet, városokat pusztítok el lakosaikkal együtt! 9 Vágtassatok, lovak, robogjatok, harci kocsik, vonuljanak ki a vitézek, pajzzsal fölszerelt etiópok és pútiak és íjjal fölszerelt lúdiak! 10 De az a nap az Úré, a Seregek Uráé; bosszúállás napja, bosszút áll ellenségein. Pusztít a fegyver, amíg csak bírja, csurog róla a vér. Az Úrnak, a Seregek Urának véresáldozata ez észak földjén, az Eufrátesz folyónál. 11 Menj Gileádba, és vegyél balzsamot, Egyiptom szűz leánya! Hiába a sok orvosság, számodra nincsen gyógyulás! 12 Hallják gyalázatodat a népek, jajgatásod betölti a földet, mert egyik vitéz a másikba botlik, és elesnek együtt mindketten.
Ezen a héten arról olvashatunk, miként látta az Úr prófétája a környező népek sorsát. Jeremiás szól már bekövetkezett és később bekövetkező eseményekről. Az általa megfogalmazott üzenet(ek) lényege: a történések az Úr akarata szerint mennek végbe. Ő a történelem Ura. Egyiptom karkemisi csatavesztésének időpontjára is igaz, hogy „...az a nap az Úré..." (10), az isteni igazságszolgáltatás alkalma. – Milyen hálára indító tény, hogy mi annak a Jézus Krisztusnak a születését készülünk megünnepelni, aki megértette velünk: Isten nemcsak igazságos, de irgalmas is (Róm 3,23–25).
RÉ 305, MRÉ 176
„Óvakodjatok az írástudóktól…” (Lukács 20,45-21,4) Lukács 20,45-21,4
(45) „Óvakodjatok az írástudóktól…” (Lukács 20,45-21,4) Igen elgondolkodtató intés ez. - Aki ismeri az Írásokat, azt mindig fenyegeti az a kísértés, hogy elbízza magát, mint aki minden tudás birtokában van, miközben az Istennek járó dicsőséget is hiú módon magának szeretné tulajdonítani (46). - Lehet, hogy amit az írástudók mondanak, az önmagában igaz, mégis sok kegyes írástudót tett már ez a tudás, kellemetlenné, tapintatlanná, durvává, taszítóan gőgössé. Ezek mindenkinél jobban szeretik a pénzt; alig tudnak adni „dicsőséget” és bármit is másoknak; még Istennek is alig (47; 21,1-4). - Ez nem azt jelenti, hogy ne ismerjük az Írásokat, és ne adjuk tovább bátran annak világos, rendet, vigaszt, üdvösséget ajándékozó üzenetét; de hitvallásunk csakis alázatos hitvallás lehet, hiszen az élet és a halál urai továbbra sem mi vagyunk, és a dicsőséget is egyedül Istennek tulajdoníthatjuk mindenért, nem pedig magunknak. - Urunk, add nekünk a legfontosabb tudást, a Te Igéd krisztusi ismeretét, és tegyen ez bennünket alázatos bizonyságtevőkké mások felé; miközben minden dicsőség csakis a Tiéd lehessen, amely nyitott szeretettel fordít minket mások felé.