„...felfuvalkodott az Úrral szemben!" Jer 48,26–47
Móáb népének fő bűne az volt, hogy „...felfuvalkodott az Úrral szemben!" (26). Erre sajnos nagyon hajlamos a mai ember is. Teljesítmény-orientált világunkban a többség a saját eredményeit igyekszik minél hatékonyabban felmutatni, kiérdemelve – nemegyszer kikényszerítve – az emberek elismerését. Csak kevesek vallják: mindent az én Istenemnek köszönhetek, egészségemért, családomért, munkámért, elért sikereimért neki tartozom hálaadással. Ezen kevesek közé tartozva, mi nem a magunk vállát veregetve dicsekszünk, hanem hittel hirdetjük, hogy mindenért „egyedül Istené a dicsőség"!
RÉ 312, MRÉ 184
„Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem…” (Lukács 22,24-30) Lukács 22,24-30
(28) „Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem…” (Lukács 22,24-30) Ezt a mi Urunk mondta tanítványainak a szenvedései kezdetén (28). A bűn anatómiája a mai igeszakaszban tovább folytatódik. - Nagyobbak akarunk lenni a másiknál, mindig nagyobbak, még az Istennél is nagyobbak. Figyeld meg, bármely közösségben rejtett, de „véres” vetélkedés folyik, ki a nagyobb, szebb, okosabb, tájékozottabb, képzettebb, igazabb, hívőbb, dominánsabb. Az állatvilágban is így van ez, de ott legalább a legyőzött odébb áll, megalázkodik; az ember soha nem látja be, hogy ő miben gyengébb, hibásabb (24). - Ebből következik, hogy nem tudunk szolgálni, csak uralkodni, mert valóban nagyobbnak tűnik az, Jézus szerint is, aki az asztalnál ül, annál, aki szolgál; és Ő mégis más utat mutat nekünk, a sajátját, aki szolgál (27). - Az uralkodók pedig visszaélnek a hatalommal, miközben magukat jótevőnek hívják; és éppen e visszaélések miatt nem is vesszük észre azokat, aki „hatalmukban” sok jót tettek velünk (25). - Jézus mellett megmaradtak a tanítványok, a nehézségek idején, és Jézus mennyei lakomát ígér Övéinek (28-30). A bűn nagyságával szemben itt látszik a kegyelem nagysága, mert bizony a tanítványok, végül mind magára hagyták az Urat, mégis nyitott kapukkal várta őket a mennyei lakoma. Az üdvösség nem érdem, hanem kegyelem.