előző nap
következő nap

„...halljátok meg az Úr tervét..." Jer 49,1–22

1 Ammón fiairól ezt mondja az Úr: Talán nincsenek Izráelnek fiai, nincs neki örököse? Miért vette Milkóm birtokba Gádot, és népe miért lakik annak városaiban? 2 Ezért még eljön az idő – így szól az Úr –, amikor harci riadó hallatszik az ammóni Rabbá körül. Romhalmazzá lesz, falvait felégetik, Izráel pedig birtokba veszi örökségét – mondja az Úr. 3 Jajgassatok Hesbón miatt, mert romba dől, kiáltozzatok, Rabbá leányai! Öltsetek gyászruhát, gyászoljatok, tántorogjatok a kőfalak között! Mert Milkóm fogságba megy papjaival és a vezetőkkel együtt. 4 Mit dicsekszel a völgyeiddel, termékeny völgyeiddel, te elbizakodott leány, aki kincseidben bízol, és azt mondod: Ki törhetne rám? 5 Hozok én még rád rettegést mindenfelől – így szólt az Úr, a Seregek Ura. Szétszóródtok, ki merre lát, senki sem gyűjti össze a bujdosókat. 6 De végül jóra fordítom Ammón fiainak sorsát – így szól az Úr. 7 Edómról ezt mondja a Seregek Ura: Nincs már bölcsesség Témánban? Semmivé lett az értelmesek terve, megzavarodott bölcsességük? 8 Fussatok, távozzatok innen, völgyek mélyén bujkáljatok, Dedán lakosai! Mert veszedelmet hozok Ézsaura, a büntetés idejét. 9 Ha szüretelők lepnek el, böngésznivalót sem hagynak; ha rablók jönnek éjszaka, rombolnak, amíg kedvük tartja. 10 Átkutatom Ézsaut, rejtekhelyeit fölfedem, nem tud elbújni. Elpusztul leszármazottja, rokonsága és szomszédai. Senki sem mondja: 11 Hagyd rám árváidat, én eltartom őket, és özvegyeid rám bízhatják maguk! 12 Mert ezt mondja az Úr: Akikre nem vonatkozott az ítélet, hogy kiigyák a poharat, kénytelenek kiinni, és te büntetlen maradnál?! Nem maradsz büntetlen, hanem ki kell innod! 13 Mert magamra esküszöm – így szól az Úr –, hogy Bocrá borzalmas romhalmazzá válik, vele példálóznak majd az átokmondók és a csúfolódók; a többi város is örökre romhalmaz marad. 14 Üzenetet kaptam az Úrtól, követet küldött a népekhez: Gyűljetek össze, támadjatok rá, keljetek harcra ellene! 15 Kicsinnyé teszlek a népek között, megvetetté az emberek között. 16 Az szedett rá téged, hogy rettegtek tőled; kevély volt a szíved. Sziklahasadékokban laksz, elfoglaltad a magas halmokat. De ha oly magasan fészkelsz is, mint a sas, onnan is letaszítalak! – így szól az Úr. 17 Edóm pusztasággá válik: aki csak arra jár, megborzad és fölszisszen, látva az őt ért számtalan csapást. 18 Ahogyan elpusztult Sodoma és Gomora meg a szomszédsága – mondja az Úr –, úgy itt sem lakik többé senki, és nem él benne senki emberfia. 19 Mint egy oroszlán, amely a Jordán bozótjából feljön az üde legelőre, úgy űzöm el őket egy pillanat alatt, és választottamat helyezem föléje. Hiszen ki fogható hozzám, ki vonhat engem felelősségre, és melyik pásztor szállhat szembe velem? 20 Halljátok hát az Úr tervét, amelyet Edóm ellen készített, és elhatározását, amelyre Témán lakóival kapcsolatban jutott: Még a báránykákat is el fogják hurcolni, legelőjüket is pusztává teszik. 21 Bukásuk hangjától megrendül a föld, hangos jajgatásuk elhallatszik a Vörös-tengerig. 22 Fölszáll, majd lecsap Bocrára, mint a sas, kiterjesztett szárnnyal. Olyan lesz azon a napon Edóm vitézeinek a szíve, mint a vajúdó asszonyé.

„...halljátok meg az Úr tervét..." (20). Edóm népe esetében ez a terv a bűn fölötti ítéletre vonatkozott. Jézusunktól tudjuk, hogy Isten végső terve, embert megmentő, megváltó és megtartó, azaz üdvözítő terv. Ennek tudatában kérhetjük, hogy ismertesse meg velünk személy szerint ránk vonatkozó tervét, és segítsen bennünket annak engedelmes beteljesítésére.

RÉ 313, MRÉ 177

„…hogy megrostáljon…” (Lukács 22,31-38) Lukács 22,31-38

(31) „…hogy megrostáljon…” (Lukács 22,31-38) Engedi az Úr, hogy rostán rázzanak bennünket, de ezzel tisztít, és azt soha nem engedi, hogy mi magunk aláhulljunk. A sátán az akkori, de a mai tanítványokat is próbára teszi; de nem csak a próba, hanem az Úr értünk, övéiért való könyörgése is folyamatos. Kikér, de nem kap meg minket az ellenség. A rostálás képe kifejező arra a próbatételre, ami érhet bennünket, mert közben tisztulunk, mint a búza a sokféle polyvától (31-32).*

 

* Péter engedett a kísértőnek, amikor magabiztosan hencegett, hogy még a halálba is követi Urát; de Jézus Krisztus a kísértésben is végig Péterrel volt, nem engedte, hogy elbízza magát; figyelmeztette, hogy fogadkozása semmit sem fog érni az életveszélyben (33-34).

 

Igen, a nagy bajban mi menekülünk, visz minket az ellenség, de a mi Urunk a menekülésben is rajtunk tartja a kezét, és nem enged teret a kísértőnek: csupán elvégzi, hogy rádöbbenjünk saját gyengeségünkre, és Őtőle kérjünk erőt, hogy kiélezett helyzetekben is legyen hűségünk az Ő követésében.

 

Aki hűséges az Úr követésében, az nem fog semmiben sem nélkülözni (35). Ez az ígéret azt is jelentheti, hogy az Úr hűségesei a nélkülözésben sem fogják elveszíteni hitüket, amely a kellő időben minden nélkülözésen átsegíti őket (35).

 

Ami Jézus Krisztus felől elrendeltetett, az beteljesedik (37), senki sem akadályozhatja meg: ez a beteljesedés azonban a mi életünk kiteljesedését, üdvösségét szolgálja.

 

A tanítványok még mindig nem értik Uruk küldetését, ezért kardokkal védenék Jézust és az Ő ügyét. Azt sem értik, amit Jézus mond, képes beszéddel, miszerint adják el a ruhájukat, és vegyenek kardokat rajta. Itt arról van szó, hogy most, a döntő időben, ne a fizikai bajok ellen védekezzenek, mint ahogy a ruha véd a hideg ellen, hanem a „Lélek kardjával” vértezzék fel magukat. A tanítványok valóságos kardra gondolnak. Erre mondja Jézus: „elég”, mármint nem a két kard, hanem elég volt ebből az értetlenkedésből. (36-38).