„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek..." Jn 1,9–13
„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek..." (12). Karácsonykor mindig szégyenkezve kell arra gondolnunk: „...az övéi nem fogadták be..." (11). De ezt a szégyent felváltja az öröm, és csodálkozás afölött, hogy végül mégis befogadhattuk, miután magát értünk odaáldozta. Ezzel felhatalmazást kaptunk, hogy Isten gyermekeivé legyünk. Vajon nem örülne neki, ha ettől kezdve ezt tekintenénk lényünk belső magjának és igazi valónknak?
RÉ 182, MRÉ 200
„…minden haszonleső…” (Példabeszédek 1,10-19) Példabeszédek 1,10-19
(19) „…minden haszonleső…” (Példabeszédek 1,10-19)* Haszonlesők vagyunk? Az Isten embere, az ő Urától megkérdezheti, hogy ugye Uram, nem hiábavaló az életem, munkám, áldozatom, lemondásom, „mi hasznom ebből”? - Erre aztán kapjuk a feltámadás himnuszának válaszát, amely felé ez az ószövetségi bibliai könyv is mutat, miszerint a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban (1Korinthus 15,58). Ez a felismerés erőt ad, tovább visz a keresztyén szolgálat útján, miközben lelkigondoz, vigasztal. - Jézus Krisztus ezért született meg az első karácsonyon, hogy legyen lehetőségünk, már ebben a világban másként élni, hogy soha ne kísértsen bennünket az a „haszonleső” gondolat, hogy bármiről is lemaradtunk, ebben a világban, Jézus Krisztust követve. - Tehát, van erőnk nem beállni a sokféleképpen haszonlesők sorába (15-16); van erőnk azt mondani, hogy „nem” (10). Van erőnk arra, hogy soha, senkit ne bántsunk haszonért (11-12). Van erőnk nem ólálkodni más közelében, azaz nem telepszünk rá senkire érdekből (11). Van erőnk földi kincsekről lemondani, de van erőnk elfogadni is azt, amit az Úr kezéből kaptunk (10-13). - De ha ezekre csak töredékesen lenne erőnk, arra mindenképpen kapunk erőt, hogy legalább ne hazudjunk; eszmékkel ne idealizáljuk azt a valóságot, ami megváltásra szorul: a közös pénztárca, az egyenlőség, és bármiféle igazságosság hirdetése ugyanis könnyen lehet azzá, ami mögött igazából haszonlesés ólálkodik (14).
* Haszonlesők vagyunk?
Az emberi gondolkodás és cselekvés indítója mindig csak a haszon: meg is kérdezzük, mi hasznunk lesz nekünk ebből?
Szögezzük le, hogy a Heidelbergi Káté több kérdése nem ilyen lelkülettel teszi fel ugyanezt a kérdést. Igénkben ugyanis haszonlesésről van szó, amely mindent beáldoz a haszonért, nemcsak a társát, és maga körül mindent és mindenkit, de - öntudatlanul -, még saját magát is (19). Kiválóan szemlélteti ezt a haszonlesést, annak lelkületét, a madarak számára kifeszített háló, mindenféle „háló”, „hálózat”, mindenfajta rejtett csapda (17).
Isten emberét azonban védi az Úr, ezért hiába a „vétkesek” minden ügyeskedése (17). Isten embere hűséggel teszi a dolgát; ennek látható megnyilvánulásaként enged az Istennek, és sokszor enged embereknek is; miközben az Úr munkálkodik érte, megáldja életét már itt, és majd odaát.
Az Isten embere csak az ő Urától kérdezheti, hogy ugye Uram, nem hiábavaló az életem, munkám, áldozatom, lemondásom, „mi hasznom ebből”? Erre aztán kapjuk a feltámadás himnuszának válaszát, amely felé ez az ószövetségi bibliai könyv is mutat, miszerint a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban (1Korinthus 15,58). Ez a felismerés erőt ad, tovább visz a keresztyén szolgálat útján, miközben lelkigondoz, vigasztal. Jézus Krisztus ezért született meg az első karácsonyon, hogy legyen lehetőségünk, már ebben a világban másként élni, hogy soha ne kísértsen bennünket az a gondolat, hogy bármiről is lemaradtunk, ebben a világban, Jézus Krisztust követve.
Tehát, van erőnk nem beállni a sokféleképpen haszonlesők sorába (15-16); van erőnk azt mondani, hogy „nem” (10). Van erőnk arra, hogy soha, senkit ne bántsunk haszonért (11-12). Van erőnk nem ólálkodni más közelében, azaz nem telepszünk rá senkire érdekből (11). Van erőnk földi kincsekről lemondani, de van erőnk elfogadni is azt, amit az Úr kezéből kaptunk (10-13).
De ha ezekre csak töredékesen lenne erőnk, arra mindenképpen kapunk erőt, hogy legalább ne hazudjunk; eszmékkel ne idealizáljuk azt a valóságot, ami megváltásra szorul: a közös pénztárca, az egyenlőség, és bármiféle igazságosság hirdetése ugyanis könnyen lehet azzá, ami mögött igazából haszonlesés ólálkodik (14).