előző nap
következő nap

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta..." Jn 3,1–21

1 Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 2 Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele. 3 Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. * 4 Nikodémus ezt kérdezte tőle: Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe, és megszülethet ismét? 5 Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. 6 Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. 7 Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. 8 A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. 9 Nikodémus megkérdezte tőle: Hogyan történhet meg mindez? 10 Jézus így válaszolt: Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? 11 Bizony, bizony, mondom neked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket. 12 Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? 13 Nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. 14 És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, 15 hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. 16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 17 Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. 18 Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében. 19 Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. 20 Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. 21 Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.

Az esztendő utolsó napján lehet-e Istennek szeretetteljesebb és bátorítóbb üzenete hozzánk, mint az evangéliumok esszenciája? „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (16). Ez az ige egyszerre beszél múltról, jelenről és jövőről. A múlt Isten irgalmasságát adja elénk. Isten már akkor szeretett minket, amikor mi még nem is éltünk. A jelenben ez az irgalmasság az ember hitén keresztül válik újra megtapasztalt szeretetté. A jövő pedig új teret nyit számunkra, az Isten közelségében és jelenlétében való örök életet. Ez az ige a Nikodémussal folytatott párbeszéd része, ami arra figyelmeztet bennünket, hogy csak az újjászületett ember érezheti meg hitének segítségével Isten szeretetét és az örök élet biztonságát itt a mulandó évek közepette is.

RÉ 280, MRÉ 205

„Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság…” (Példabeszédek 4,10-27) Példabeszédek 4,10-27

(18) „Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság…” (Példabeszédek 4,10-27) A napfelkelte mindig Isten üzenete, az általános kijelentés legszebbike. Felragyog Isten jelenléte minden reggel, egyszerre felragyog igazsága és kegyelme, a sötét éjszaka után. Krisztus-tapasztalat minden reggel. De ezt nem belegondoljuk a napfelkelte szépségébe, mert sok szépet és mégis hamisat tudunk mi emberek kigondolni; hanem onnan tudjuk mindezt, hogy Isten Igéje kijelentette nekünk: „az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, amely egyre világosabb lesz…” (18). Az olyan ember tapasztalhatja meg ezt, aki felébredt a lelki halálból, akinek felragyogott a Krisztus (Efezus 5,14). Az ilyen ember figyelhet az Úr szavára (10), az Ő intelmei szerint élhet (25-27), semmi sem gátolhatja meg ebben, semmiféle külső és belső körülmény (11-13). Ezért az ilyen ember soha nem lehet gonosszá, nem vethet gáncsot embertársának, nem akarhatja, hogy a gonoszság által bűnnel szerzett „kenyeret és bort” vegyünk magunkhoz (14-17). Az ilyen embernek kiteljesedik élete, és felragyog neki majd az örök élet reggele (20-23). Ez az év végi üzenet reménységgel tekint a jövőbe!