előző nap következő nap

„Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?" Jn 6,52–59

52 A zsidók vitatkozni kezdtek egymás között, és ezt kérdezték: Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül? 53 Jézus így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. 54 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. 55 Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. 56 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. 57 Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam. 58 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké. 59 Ezeket a zsinagógában mondta, amikor Kapernaumban tanított.

„Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?" (52). Mit jelent Jézus Krisztus testét enni és vérét inni? Aki nem járatos a Szentírás világában, joggal megijedhet ettől a gondolattól. Református álláspontunk ma is jó lelkiismerettel vállalható: az úrvacsora sákramentuma az élő, feltámadott Jézus Krisztussal és egymással való közösségünk megújítását, a bűnbocsánat és az örök élet bizonyosságát jelenti. A kenyér és a bor kifejezik, hogy amilyen valóságosan magunkévá tesszük ezeket a jegyeket, olyan valóságos a Jézus Krisztussal való közösségünk, valamint a bűnbocsánat és az örök élet ajándéka.

RÉ 452, MRÉ 381

„A vagyon sok barátot szerez, a nincstelentől a barátja is elválik.” (Példabeszédek 19,1-9) Példabeszédek 19,1-9

(4) „A vagyon sok barátot szerez, a nincstelentől a barátja is elválik.” (Példabeszédek 19,1-9)* Egyszer egy hölgy említette, hogy a pénztár előtti hosszú sorban egy férfi előre akart jutni, mert nem vásárolt semmit. A hölgy ezt nem vette észre, ezért a férfi ránézett, durván rászólt: „kiengedne”, majd méltatlankodva, indulattal nyugtázta, amikor a hölgy félreállt: „köszönöm”. Ez a hölgy hozzátette: ha én egy „jó” nő lennék, akkor nem így beszélt volna velem, ebben biztos vagyok (1). Valóban, a „szépekkel”, előkelőkkel, vagyonosokkal mindig „kedvesebbek” vagyunk. Már ezt belátni, a helyzetet nem szépíteni, kegyelmi állapot. Mégis remélhetjük, amit a mai igerész kétszer is hangsúlyoz, hogy nem marad büntetlen ez a hamisság, és elpusztul, aki hazugságot beszél (5; 9). De soha ne a másikra, hanem először mindig magunkra gondoljunk ilyenkor, és arra, hogy ezt érdemelnénk mi is: büntetést, halált, kárhozatot. De a mi Istenünk könyörült rajtunk, a Jézus Krisztusban. Ez a könyörület újjászül, és valóban mássá tesz; ha nem is leszünk, e testben tökéletesek, mégis láthatóan, tetten érhetően mássá leszünk. Ennek az „új” szívnek dobogását, olyan ritkán lehet „kihallani” egyházunkban, gyülekezetinkben is, mert itt is, olyan sokszor „óemberi” módon viselkedünk.

 


* Az ember testi szemekkel értékel, és „óemberi” módon él, dönt, értékel, igyekszik (2), hamisságokat is felvállalva (5; 9). Ez azt jelenti, hogy oda áll, ahol pénzt, vagyont, hatalmat, előkelőséget, szépséget lát (4-9). Ezt a mai Ige minden kertelés nélkül leírja: ilyen az ember, Isten nélkül, Isten ellen zúgolódva (3): A szegényt még a testvérei, barátai is meggyűlölik (4), hiába könyörög hozzájuk irgalomért (7). Bizony, aki valamiben elszegényedett, akár saját hibájából is (3), nemcsak anyagi értelemben, azt magára hagyjuk, miközben az aktuális előkelőnek hízelgünk (6).

- Egyszer egy hölgy említette, hogy a pénztár előtti hosszú sorban egy férfi előre akart jutni, mert nem vásárolt semmit. A hölgy ezt nem vette észre, ezért a férfi ránézett, durván rászólt: „kiengedne”, majd méltatlankodva, indulattal nyugtázta, amikor a hölgy félreállt: „köszönöm”. Ez a hölgy hozzátette: ha én egy „jó” nő lennék, akkor nem így beszélt volna velem, ebben biztos vagyok (1). Valóban, a „szépekkel”, előkelőkkel mindig kedvesebbek vagyunk.

- Már ezt belátni, a helyzetet nem szépíteni, kegyelmi állapot. Valójában ennek belátása, hogy ilyenek vagyunk, én is: ez a „feddhetetlenség”. Ezzel a belátással már leszegényedünk annyira, az Úr előtt, hogy Ő kézbe veszi az életünk (Máté 5,3); sőt, ezt a belátást is Ő végzi el. Mindent az Úr cselekszik. Aki belátja, hogy milyen nyomorultak vagyunk ezen a területen, az „értelmet” szerzett, és megtalálja majd a „jót”, az Istentől való újat (8).

- Mégis remélhetjük, amit a mai igerész kétszer is hangsúlyoz, hogy nem marad büntetlen a hamis tanú, és elpusztul, aki hazugságot beszél (5; 9). De soha ne a másikra, hanem először mindig magunkra gondoljunk ilyenkor, és arra, ezt érdemelnénk mi is: büntetést, halált, kárhozatot. De a mi Istenünk könyörült rajtunk, a Jézus Krisztusban. Ez a könyörület újjászül, és valóban mássá tesz; ha nem is leszünk, e testben tökéletesek, mégis láthatóan, tetten érhetően mássá leszünk. Ennek az „új” szívnek dobogását, olyan ritkán lehet „kihallani” egyházunkban, gyülekezetinkben is, mert itt is, olyan sokszor „óemberi” módon viselkedünk.