előző nap
következő nap

„...lentről valók..." Jn 8,21–29

21 Majd Jézus ismét szólt hozzájuk: Én elmegyek, és keresni fogtok engem, de meghaltok bűnötökben: ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. 22 Erre ezt mondták a zsidók: Csak nem akarja megölni magát, hogy azt mondja: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek? 23 Ő így folytatta: Ti lentről valók vagytok, én pedig fentről való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem e világból való vagyok. 24 Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben. 25 Megkérdezték tehát tőle: Ki vagy te? Jézus így válaszolt nekik: Az, akinek kezdettől fogva mondom magamat. * 26 Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de igaz az, aki elküldött engem, és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam. 27 Ők nem ismerték fel, hogy az Atyáról szólt nekik. 28 Jézus tehát ezt mondta: Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem. 29 És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.

Isten és a mi világunk között „végtelen minőségi különbség" van (Kirkegaard), „...mert Isten a mennyben van, te pedig a földön..." (Préd 5,2). Mi emberek „...lentről valók..." (23) vagyunk. Egyetlen esélyünk van, hogy ne maradjon így: Krisztussal élő kapcsolatban lenni, őt Urunknak vallani, mert ő „fentről valóként" járt itt, hogy éle- tünket összekapcsolja önmaga minden helyzetben távlatokat adó életével.

RÉ 335, MRÉ 222

„Ne felelj az ostobának…” (Példabeszédek 26,1-12) Példabeszédek 26,1-12

(4) „Ne felelj az ostobának…” (Példabeszédek 26,1-12) AZ OSTOBASÁGRÓL. Az ostoba ember legfőbb jellemzője, hogy dicsőségre vágyik, abban fürdik, pedig ez a dicsőség kétes, mulandó, és nem is veszi észre, hogy hajszolt dicsőségében nevetségessé válik (1). Az ostoba embert nem lehet meggyőzni (12), ugyanazt szajkózza újból és újból (11), bölcsnek gondolva magát (7-9); ezért meggyőzni legfeljebb „bottal” lehet (3). Éppen ezért nem tanácsos az ostobával vitába szállni, mert mi is részesei leszünk ostobaságának; - ugyanakkor hagyni sem lehet azt, hogy ostobaságára senki se feleljen meg; vita nélkül kell megfelelni neki, majd odébb állni (4-5). Az ostobát nem szabad semmiféle felelős ügybe bevonni, mert továbbadja, felnagyítja, megkeveri, meghamisítja azt, és olyan bajt, fájdalmat okoz, mintha a végtagjainkat vágták volna le, mintha tévesztett íjjal, embereket lőttünk volna halomra (6-10). Fontos figyelmeztetést fogalmaz meg itt az Ige: mindenkinek megadjuk a tiszteletet, de az ostobának teret engedni, azaz így megtisztelni, életveszély (8). Mielőtt másra gondolnánk, vizsgáljuk meg, hogy milyen mértékű a saját ostobaságunk. Urunk, csak Te adsz bölcsességet, új értelmet és szívet (2,6): könyörülj!