előző nap
következő nap

„...igémnek nincs helye bennetek" Jn 8,37–47

37 Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de ti meg akartok ölni, mert az én igémnek nincs helye bennetek. 38 Én azt mondom, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok. 39 Ezt mondták neki: A mi atyánk Ábrahám. Jézus így szólt hozzájuk: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek. 40 De ti meg akartok engem ölni, olyan valakit, aki azt az igazságot hirdettem nektek, amelyet Istentől hallottam: Ábrahám ezt nem tette volna. 41 Ti ugyanazt cselekszitek, amit atyátok. Ezt mondták neki: Mi nem paráznaságból születtünk: egy atyánk van, az Isten. 42 Jézus így szólt hozzájuk: Ha Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem. 43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet. 44 Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. 45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem. 46 Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani? Ha az igazságot mondom, miért nem hisztek nekem? 47 Aki Istentől van, hallja Isten beszédeit; ti azért nem halljátok, mert nem Istentől valók vagytok.

„...igémnek nincs helye bennetek" (37). Vannak dolgok, becses értékek, amelyek elfoglalhatják Krisztus helyét az életünkben. Bármik lehetnek ezek, amiket fontosabbnak tartunk nála (megmerevedett hagyományaink, család, munka). Krisztus ma helyet keres nálunk, és szeretné kitölteni az életünket. Testet akar ölteni szavainkban, cselekedeteinkben. Minden gondolatunkban szeretne benne lenni. Úgy is, hogy önmagunkkal szemben neki adunk igazat.

RÉ 298, MRÉ 429

„Ne dicsekedj…” (Példabeszédek 27,1-10) Példabeszédek 27,1-10

(1) „Ne dicsekedj…” (Példabeszédek 27,1-10) A DICSEKVÉSRŐL. Nem tudjuk, mit hoz a következő nap, ezért nem dicsekedhetünk azzal, de mégis reménységgel tekinthetünk a jövőbe, hiszen olyan Urunk van, aki feltámadott. A hívő ember ezért egyszerre alázatos, ugyanakkor reménységgel teli életet él (1). Az istenfélő ember nem dicsekszik sem a holnapi nappal, sem magával (2). Az öndicséretnél, a hiú önszeretetnél, a gőgnél legfeljebb egymás dörzsölt dicsérgetése szánalmasabb. Kik vagyunk mi, hogy dicsérgessük egymást, hiszen egyformán méltatlanok vagyunk, de Isten előtt mégis értékesek. Jézus Krisztus ezzel kapcsolatban határozott kijelentést adott: ha mindent megtettünk, akkor sincs okunk dicsekvésre, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk. Ha pedig „sikeresen” tehettük kötelességünket, az sem a mi érdemünk, hanem Isten áldása (Lukács 17,7-10).