előző nap
következő nap

"... hogy megkövezzék őt" Jn 10,31–42

31 Ekkor újra köveket ragadtak a zsidók, hogy megkövezzék őt. 32 Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében. Ezek közül melyik miatt köveztek meg engem? 33 A zsidók így feleltek neki: Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad. 34 Jézus így válaszolt: Nincs-e megírva a ti törvényetekben: „Én mondtam: istenek vagytok"? 35 Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni, 36 akkor ti hogyan mondhatjátok rólam, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, hogy káromlást szólok, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?! 37 Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; 38 de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában. 39 Ekkor ismét el akarták fogni, de ő kimenekült a kezük közül. 40 Jézus újra elment a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol korábban János keresztelt, és ott maradt. 41 Sokan mentek oda hozzá, és azt mondták, hogy János nem tett ugyan egyetlen csodát sem, de mindaz, amit János őróla mondott, igaz volt. 42 És ott sokan hittek benne.
Némelyek kövezni akarnak, mások hisznek benne. Ennyire erős indulatokat vált ki Jézus azzal, hogy Isten és az ember között sokkal szorosabb összetartozásról beszél, mint az általánosan elfogadott volt. Hallgatói nehezen fogadják el, hogy benne az isteni és az emberi tökéletesen jelen van. Talán számunkra is nagy kihívásnak tűnik, hogy a Szentlélekkel beteljesedve a Fiú Isten földi testévé legyünk, mégis ez a keresztyén küldetésünk.

RÉ 82, MRÉ 82

„Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr…” (Ezékiel 6) Ezékiel 6

(13) „Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr…” (Ezékiel 6)* Döbbenetes képet láttam egy megbízhatóbb napilap internetes felületén, ahol beszámolnak a közel-keleti keresztyénüldözésekről: keresztre feszítésekről, asszonyok és gyermekek kivégzéséről. A fotó: egy gyönyörűen felöltöztetett kislány, öt év körüli, fehér harisnyában, fodros szoknyában, vértócsában, lefejezve, nem lecsapták a fejét, hanem elmetélték a torkát. Ezt már fokozni nem lehet. Mégis mindenki hallgat. Döbbenetes, még ha hozzá is tesszük, hogy bűnösök vagyunk, engedetlenek, bálványimádók; még, ha hozzá is tesszük, hogy látunk ma is halálra sebzetteket, minden oldalon, minden módon.** Ez a világ, vallásaival, kegyességeivel, elveivel, istentelenségével, mindennel együtt, úgy, ahogy van, halálra sebzett. Köszönjük Urunk, hogy Te a golgotai kereszten mutattad meg, hogy Te vagy az Úr, és így, megváltó szeretetedben vagy az Úr. Jöjj vissza mielőbb, mutasd meg, hogy ki az Úr, gyakorold a kegyelmet és az ítéletet tökéletes, tévedhetetlen jótetszésed szerint, mert minket már csak az indulataink vezérelnek, mint a halálra sebzett vadkant.


* Most csak erre az igeversre koncentráljunk: „Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor ott hevernek a halálra sebzettek a bálványok között” (13).

** Vallások esnek egymásnak, miközben dúl az istentelenség. Sokaknak már földi életében beteljesedett a mai Ige, mert úgy élnek, hogy valójában halálra sebzetten hevernek: házasságban, munkahelyen, öncélú piti harcaikban, vallásosságukban, kegyességükben.