előző nap
következő nap

„Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre..." Jn 11,53–57

53 Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt. 54 Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott maradt tanítványaival. 55 Közeledett a zsidók páskaünnepe, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe az ünnep előtt, hogy megtisztuljanak. 56 Keresték Jézust, és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre? 57 A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.

„Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre..." (54). Mert ideje van a harcnak, a küzdelemnek, de ideje van a csöndes, imádságos időnek is. Jézus előre tekint, ő már a keresztig lát, így nem fecsérli idejét és erejét felesleges vitákra. Mi sokszor érezzük úgy, hogy meg kell védenünk Isten ügyét, a keresztyénségünket, szembe kell szállnunk a világgal. Jézus céltudatossága türelemre és alázatra int. Ideje van a „pusztába vonulásnak" is.

RÉ 11, MRÉ 11

„Fazék ez a város, mi vagyunk a hús!” (Ezékiel 11) Ezékiel 11

„Fazék ez a város, mi vagyunk a hús!” (Ezékiel 11) Az emberi bűn egyik megnyilvánulási formája az, hogy áltatja magát, nem néz szembe saját hibáival, mindig másokat okol, magát különbnek tartva. Így volt ez akkor is, hiszen akiket Kr. e. 597-ben nem hurcoltak el Babilonba, hanem otthagytak a már Babilontól függő városban, azok magukat különbnek tartották az elhurcoltaknál. A város vezetői is, huszonöt férfi így vélekedett, és ezt erősítette a lakókban is: „Fazék ez a város, mi vagyunk a hús”(3). Ez a kép azt jelentette, hogy mivel a levágott állatnak csak az ehető része, a java került a fazékba, ezért úgy gondolták, hogy ők Isten népének a java, akiket Isten szeretete tartott meg a városban. Ezékiel feladata az, hogy az öntelt jeruzsálemiek és a vezetők hamis önáltatására rámutasson (1-3). Az önáltatás az emberi bűn legrafináltabb formája. A próféta rámutat, hogy semmivel sem különbek a többieknél, és önteltségük pusztulásukat okozza (5-12).* Az önteltség pusztít, annak leplezett formája még veszélyesebben. De nem akármilyen alázatra van szükség, hanem az élő Isten előtt kell leborulni!

 

* Ez az önteltség látható gonoszsággal párosult, hiszen az önteltség mindig gonosz, itt is sokakat megöltek a városban (7). Isten nem tűr tovább, ítéletet tart felettük. Ennek jeleként, a próféciát hallva, a huszonöt vezető közül az egyik holtan rogyott össze (13). Isten dicsősége pedig elhagyta a templomot és a várost (22-25). Ezzel párhuzamosan a próféta bíztatja azokat, akik fogságban vannak, hogy Isten új szívet ad majd nekik, megtérésre segíti őket, összeszedi és hazahozza a most fogságban lévőket (14-21). Így lesznek az elsőkből utolsók és az utolsókból elsők (Máté 20,16), mert aki magát megalázza, felmagasztaltatik, és aki magát felmagasztalja, az megaláztatik (Máté 23,12). Vigyázzunk, mi keresztyének könnyen eshetünk az önteltség ítéletes bűnébe.