előző nap
következő nap

„...aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem" Jn 12,44–50

44 Jézus pedig hangos szóval ezt mondta: Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; 45 és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem. 46 Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. 47 Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. 48 Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. 49 Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. 50 Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.

„...aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem" (45). A filozófusok évezredeken átívelő töprengései Isten kilétéről, az óegyházi Szentháromság-dogmák bonyolult megfogalmazásai, a kortársaink sok-sok vádoló kérdése Istennel, az ő érthetetlen hallgatásával és hiányával kapcsolatosan mind-mind ebben a szelíd jézusi mondatban nyernek megnyugvást és választ: aki Jézusra néz, az Istent látja. Aki Jézust érti, az azt is tudja már, hogy Isten kicsoda.

RÉ 173, MRÉ 157

„…paráználkodtál szeretőiddel…” (Ezékiel 16,36-52) Ezékiel 16,36-52

(36) „…paráználkodtál szeretőiddel…” (Ezékiel 16,36-52) Isten szereti népét, ezért féltékeny a csapongó, hűtlen, parázna népére, aki minden újat kipróbált, amit csak a környezetében látott (36-43). Isten népének paráznasága abban is megmutatkozott, hogy kiválasztottságában gőgös lett (50), bőségesen megáldott életében pedig kegyetlen, mert nem törődött az idegenekkel és a nincstelenekkel (49). A mai nyugati elkényeztetett keresztyénség ugyanez: mindent kipróbál, gyarló érzelmekkel bűvészkedik, „hatni akar”, és Isten nevét, Jézus Krisztust már csak fedőnévként használja. Mivé lett a keresztyén szolgálat? Mindent az emberi igények uralnak, amire ráerőltetjük a legfontosabb keresztyén üzeneteket; holott csak fordítva működhetne: mi az Isten üzenete és akarata, ami előtt vagy leborulunk és életet nyerünk, vagy belehalunk saját nyomorúságunkba. A modern keresztyén énekek többsége tipikus példát nyújt erre a jelenségre: szerelmes, érzéki dallamok, keresztyén szövegekkel, de annak is a legsablonosabb formájával. Most nem térek ki a keresztyén rockzenére, az érzelmi és individuális keresztyénségre, vagy arra, hogy ki ebbe, ki abba a lelkészbe „szerelmes”. Joggal haragszik az Isten (37-38).*

 

* Nem csodálkoznék, ha leleplezne (37), elítélne és kiszolgáltatna (38); nem csodálkoznék, ha szétdúlná magaslatainkat, és haragját kiöntené ránk. Isten ítélete fontos, mert emlékeztet bennünket, hogy honnan jövünk, hogy senkinél nem vagyunk különbek (44-48), és minden percünk kegyelem, amely bennünket csak Isten előtti leborulásra és ráhagyatkozásra indíthatna. Még tart a kegyelmi idő, amely változásra, valódi megújulásra hív, és amely nélkülöz minden emberi ügyeskedést, és csak Istennek hódol.