előző nap
következő nap

„...most még nem érted, de később majd megérted" Jn 13,1–11

1 Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. 2 És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, 3 Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, 4 felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, 5 azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel. 6 Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat? 7 Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted. 8 Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. 9 Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is! 10 Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind. 11 Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták.

„...most még nem érted, de később majd megérted" (7). János evangéliumában sokszor fordul elő ez a megjegyzés, főként az evangélista szájából. A tanítványok számára csak Jézus feltámadása után váltak érthetővé események, amelyeket addig nem vagy éppenséggel félreértettek. Nem ilyen a hit útja is? Számtalan esemény, próba, nehézség, szenvedés, konfliktus csak évek múlva, visszatekintve válik érthetővé. Tükör által, homályosan látunk.

RÉ 470, MRÉ 374

„…a te sorsodon is fordítok, velük együtt.” (Ezékiel 16,53-63) Ezékiel 16,53-63

(53) „…a te sorsodon is fordítok, velük együtt.” (Ezékiel 16,53-63)* Isten népe, gőgjében rossz hírét terjesztette másoknak (56), amíg le nem lepleződött gonoszsága és meg nem tapasztalta a büntetés keserű kenyerét, valamint az azzal járó gyalázatot (57). Isten azonban továbbra is hűséges népéhez, megemlékezik ígéreteiről, szövetségét pedig örök szövetséggé formálja (59-60). Isten érdemtelenül könyörül népén, ezért Isten népe befoghatja a száját és csendben élhet az Isten dicsőségére és sokak javára (63). Ez a kegyelem azt jelenti, hogy Isten fordít elveszettnek hitt sorsunkon (53), de nemcsak a miénken. Éppen ez a lényeg, ez az üzenet, mert Isten nemcsak Izraelen könyörül, hanem a reménytelen esetnek gondolt Sodomán és Samárián is (53-55). Tehát Isten népe nem duzzoghat azon, hogy mások is üdvözülnek, nemcsak ők (63). Jézus Krisztusban ez az örömhír érte el a világot.**

 

* Az ember könnyen esik abba a hibába, hogy különbnek tartja magát másoknál. Aztán, ha kiderülnek dolgok, egyértelművé lesz, hogy mennyire egyformák vagyunk. Ilyenkor a gőg azt az embert fenyegeti, akiről még nem derültek ki dolgok. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek van mit takargatnia, hanem azt, hogy Isten színe előtt mindnyájunknak van miért szégyenkezni. Isten népe elbízta magát, különbnek tartotta magát másoknál, lenézte Sodomát és Samáriát, és magabiztosságában észre sem vette ezernyi rettenetes tévedését, amit Istennel és másokkal szemben elkövetett.

** Bűneink gyalázatát ugyan hordoznunk kell (54), de Isten megbocsátja mindazt, amit elkövettünk (63). A hívő ember tudja ezt és csak Isten dicséretére nyitja ki a száját, egyébként alázattal és csendben él a maga helyén, miközben a kegyelem egyre tisztábbá formálja őt.