(22) „Nem tiértetek cselekszem…” (Ezékiel 36,22-38) Nem értünk cselekszik az Úr, hanem szent nevének dicsőségéért, amelyet gyalázatossá tett a világban Isten népének tisztátalansága (22-23). Isten dicsősége a világ tengelye, ahol tehát az Isten dicsősége felragyog, ott az emberi élet is kiteljesedik. A tisztátalanság nem más, mint Isten dicsőségének elhomályosítása, amelynek következménye minden egyéb tisztátalanság. Isten saját dicsőségéért cselekszik, de ezzel népéért is cselekszik, kihozza őket a „fogságból”, de ezzel más népek is meglátják, hogy kicsoda az Úr (23). Isten tehát saját dicsőségéért úgy cselekszik, hogy saját népéért és más népekért ragyogtatja fel dicsőségének megváltó erejét (33-36).* A tisztaság nem valláserkölcsi „kategória”, hanem leborulás Isten dicsősége előtt; a megtisztulás ezután folyamatosan adatik majd nekünk (27), „hétköznapi” ügyeinkben is (24-29). Ez a megtisztulás egyben tiszta látás, önmagunkat, másokat, a dolgokat illetően. Látjuk saját hibáinkat, és a világ sokféle tisztátalanságát (31-32); nincsenek többé illúzióink; de van reménységünk; árnyaltan látjuk a dolgokat, és mindenekelőtt belátjuk az Úr felséges hatalmát.**

* Olyan ez, mint amikor kiveszik hadonászó kezünkből a kést, azt tokba teszik, a helyére, mert életveszélyes sebeket okozhat, és csak gondos kezekbe adják ezután. Isten dicsőségének megváltó ereje nemcsak kihozza népét, és az Isten nevét is, a megszégyenítő mélységekből, hanem valósággal megtisztít bennünket, új szívet ad nekünk. Az Ő éltető Lelkét adja belénk (26-27).

** A megtisztult élet pirul, leborul és végre lát. Az ilyet az Úr felemeli (32), élteti, és általa, körülötte megeleveníti az életet, hogy sokan mások is meglássák az Úr dicsőségét (33-38). - Az emberi élet legnagyobb csodája, ha ilyen látásra feltisztul az emberi élet.