"Krisztus szabadságra szabadított meg minket" Gal 5,1–15
Krisztus megszabadított minket a bűn szolgaságából. Szabadok vagyunk tehát a szeretetre és a jó cselekedetekre. Ha a törvényben próbálunk reménykedni, kilátástalan harc, vagyis szolgaság lesz az életünk. Ha a kegyelem által megszabadulunk a bűn nyomásától, képesek vagyunk a törvény lényegének a teljesítésére. Ez a szeretet (14). Ha valaki vétkezik, civakodás támad, akkor vizsgálja meg magát, mennyire lazult meg a szabadító Krisztushoz fűződő kapcsolata.
RÉ 458, MRÉ 463
„Az Úr naggyá tette azon a napon Józsuét egész Izráel szemében…” (Józsué 4,10-24) Józsué 4,10-24
(14) „Az Úr naggyá tette azon a napon Józsuét egész Izráel szemében…” (Józsué 4,10-24) Sok „nagy ember” volt, van és lesz, ezen a világon. A „nagyság” azonban túl általános kifejezés. A nagyság múlandó. A nagyság relatív, azaz sokféleképpen értékelhető, hiszen aki számomra tekintély, arról más valaki még csak nem is hallott. A kommunikációs robbanás korában ez egyre inkább így alakul, hiszen mindenki megjelenhet a „világ” előtt, és ez a „sokaság” elhalványítja a méltó nagyságokat, miközben előnye is van, hiszen mindenkinek ad lehetőséget. A nagyság félelmetes, mert felelősség; és még félelmetesebb akkor, ha erről a felelősségről az illető nem tud, ezért visszaél a nagyságával. Akit az Isten tett naggyá, az egészen más; mert az ilyen ember tudja, hogy egyedül csak az Isten „nagy”, és saját „nagysága” csupán ideiglenes ajándék, hogy másokat segítsen, és ebben a segítő, irgalmas szeretetben felragyogjon az Isten dicsősége. Akit az Isten tett naggyá, az nem erőlködik, hanem a helyén, alázattal teszi a dolgát, és kapja az áldást, mert az ilyen „nagyságot” valóban, és nemcsak színleg tisztelik (14), miközben megnyílik az út az úttalanba (10-13). Akit az Isten tett naggyá, az eltűnik, miután elvégezte dolgát, és nem az ő nagyságára emlékeznek, hanem az Úr nagy tetteire, amit továbbadnak fiaiknak (20-24).