előző nap
következő nap

„...dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk..." 1Thessz 2,1–12

1 Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok. 2 Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát sok küzdelemben. 3 Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. 4 Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem embereknek akarunk tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. 5 Hiszen, mint tudjátok, sohasem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal, Isten a tanúnk: 6 nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól. 7 Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. 8 Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket. 9 Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek Isten evangéliumát. 10 Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. 11 Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként 12 intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.

„...dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk..." (9). A hívő ember, amennyire tőle telik, megtalálja a munkát, és becsületesen dolgozik, hogy ellássa és eltartsa magát és családját. A munka tartást ad. Nem kér, és nem koldul másoktól, hogy ne legyen terhére senkinek. Szabadságát és emberi méltóságát veszíti el az, aki könnyelműen és felelőtlenül mások pénzére pályázik. Fogadjuk el mások jó(tékony)ságát, de soha ne éljünk vissza vele.

RÉ 107, MRÉ 107

„Talán velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, ahogyan megígérte az Úr…” (Józsué 14) Józsué 14

(12) „Talán velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, ahogyan megígérte az Úr…” (Józsué 14) Visszaemlékezni a „régi időkre” akkor áldott tevékenység, ha az ember reménységgel tekint a jövőbe is. Istenbe vetett hitünkkel tekinthetünk hálával és nem keserédes szomorúsággal a múltba, és bizalommal a jövőbe (10-11). Káléb visszaemlékezett arra, amikor még csak az Ígéret Földjének határán álltak, és kikémlelték azt a földet, Józsuéval együtt (6); most pedig felosztják egymás között ezt a földet, mert az Úr nekik adta azt, ahogy ígérte (1-5). Áldott az Isten, hogy beteljesíti ígéretét. Ugyanakkor ott van az ember szívében a fájdalom, hogy az én sikerem, győzelmem miért csak mások kudarca, pusztulása árán lehetséges (12). Isten megmutatta Jézus Krisztusban, végső, tökéletes áldozata által, hogy az Isten országában már nem ez a „rend”, mert az Ő eredeti gondolata sem ez. Isten éppen itt akarja gyógyítani a világot is, amely az örök életben már maradéktalanul megtapasztalt gyógyulásunk lesz.* – Ez e nehéz részek hetedik magyarázati lehetősége.

 

* A Bibliában minden efelé mutat. Káléb bizonyságot tesz arról, hogy Isten megerősítette őket, mert noha félelmetesnek tűntek az Ígéret földjén lakók, ők mégis az Úrra tekintettek és nem a félelmekre meg a problémákra, mert Isten nagyobb minden félelemnél és problémánál (8-9). Mi már tudjuk, hogy Isten még annál a problémánál is nagyobb, amely csak a másik ellenében tud helyet biztosítani saját maga számára; sőt, Isten még a halál legnagyobb problémájánál is nagyobb. Tehát hálaadással emlékezhetünk a múltra, élvezve Isten bűnbocsátó kegyelmét, mert örök jövőnk van, amely azonban alapvetően átformálja a jelent is (12-15).