(18) „Ki fogjátok űzni a kánaániakat, még ha vas harci kocsijaik vannak is…” (Józsué 17)* József fiai a legtermékenyebb területet kapták, mégis, nagy népükre hivatkozva ezt a területet ők kevesellték. Józsué azzal bíztatta őket, hogy irtsák ki hegyvidékeik erdőségét, és győzzék le a még be nem vett síkvidéki városokat, ahol ugyan erős harci kocsikkal rendelkeznek az ott lakók, de erősebb az Úr ezeknél (14-18). Összegezve: nem ment a valóságban olyan „simán” az Ígéret földjének birtokba vétele, hanem hosszú évszázadokon át tartott, ide értve a bírák korát is. Érthetően, az ott lakók ellenálltak. Az Úr azonban segítette népét, és az Úr erejével adatott nekik a „győzelem”. Ebben a világban az Úrtól való „győzelem” sem adatik „simán”, még úgy sem, hogy velünk az Isten. A ténylegesen megígért győzelem, a bűn, betegség, halál felett, Jézus Krisztusban már a miénk. Ennek a győzelemnek csak halvány kiábrázolása az Ígéret földjének elfoglalása. Erre a győzelemre már nem mondhatjuk, hogy „kevés”, ugyanakkor ez a győzelem az Istennek kedves győzelem, amely nem a másik ellenében kapja meg a sajátját.

* Mákír, Manassé elsőszülötte megkapta a Jordánon túli területeket (1-2). A törzs többi tagja a Jordánon innen telepedett le, területük egészen a Földközi-tengerig terjedt (7-10). Külön említi az igeszakasz Celofhádot, Manassé ükunokáját, akinek lányai születtek (3-6), így ők kaptak örökséget (4Mózes 27,1-11). Ez az eset annak is bizonysága, hogy Isten törvénye kezdettől fogva figyelt a nők jogaira. Manassé kapott néhány várost, amelyek Issakár és Ásér törzsének területén helyezkedtek el. Ezeket a városokat nem tudták meghódítani, csupán adófizetőkké tették ezeket a városokat, és bekebelezésük majd csak a bírák korában történt meg (11-13).