előző nap
következő nap

„Isten megáldotta Nóét és fiait..." 1Móz 9

1 Isten megáldotta Nóét és fiait, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet! 2 Féljen és rettegjen tőletek minden földi állat és minden égi madár, kezetekbe adom őket minden földi csúszómászóval és a tenger minden halával együtt. 3 Minden, ami csak él és mozog, legyen a ti eledeletek! Nektek adom mindezt éppúgy, mint a zöld növényt. 4 De ne egyétek a húst az éltető vérrel együtt! 5 Bizony, számon kérem a benneteket éltető vért! Minden állattól számon kérem azt, és az embertől is számon kérem az ember életét: egyik embertől a másikét. 6 Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert. 7 Ti azért szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet, sokasodjatok rajta! 8 Isten azt mondta Nóénak és fiainak: 9 Íme, szövetségre lépek veletek és utódaitokkal, 10 meg minden élőlénnyel, amely veletek van: madárral, jószággal és minden szárazföldi vaddal, mindennel, ami a bárkából kijött, minden földi élőlénnyel. 11 Szövetségre lépek veletek, és egyetlen élőlény sem pusztul el többé özönvíz miatt, mert nem lesz többé özönvíz, hogy elpusztítsa a földet. 12 Majd azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amelyet most szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel örökre: 13 szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök. 14 Amikor felhővel borítom be a földet, és feltűnik a szivárvány a felhőn, 15 akkor visszaemlékezem a szövetségemre, amelyet veletek és minden élőlénnyel kötöttem, amely testben él, és nem válik többé a víz özönvízzé minden élőlény pusztulására. 16 Ha ott lesz a szivárvány a felhőn, látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön. 17 Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet minden földi élőlénnyel kötöttem. 18 Ezek voltak Nóé fiai, akik kijöttek a bárkából: Sém, Hám és Jáfet. Hám Kánaán ősatyja. 19 Ezek hárman Nóé fiai, és ők népesítették be az egész földet. 20 Nóé, a földműves volt az első, aki szőlőt ültetett. 21 Egyszer bort ivott, megrészegedett, és meztelenre vetkőzött a sátrában. 22 Hám, Kánaán ősatyja meglátta apja szemérmét, és elmondta kint levő két testvérének. 23 Akkor Sém és Jáfet fogták a ruháját, a vállukra terítették, s háttal bemenve betakarták apjuk szemérmét, de elfordították arcukat, és így nem látták apjuk szemérmét. 24 Amikor Nóé kijózanodott, és megtudta, hogy mit tett vele a kisebbik fia, 25 ezt mondta: Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája legyen testvérei között! 26 Ezután ezt mondta: Áldott az Úr, Sémnek Istene! Legyen Kánaán a szolgája! 27 Terjessze ki Isten Jáfetet, lakjék Sém sátraiban! Legyen Kánaán a szolgája! 28 Az özönvíz után Nóé még háromszázötven évig élt. 29 Nóé teljes életkora kilencszázötven év volt, amikor meghalt.

„Isten megáldotta Nóét és fiait..." (1). Az áldás az élet továbbvitele, Isten meggazdagító erejének, jelenlétének és hatalmának ajándéka. Csak felülről jöhet Isten legnagyobb áldása, hogy szeretetével velünk van. Ezt a jelenlétet legteljesebben Fiában adta nekünk (Jel 5,13). „Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám" (RÉ 463), hogy ne csak bennem, hanem körülöttem is áradhasson az új élet áldása.

RÉ 236 MRÉ 392

„…ezüstöm és aranyam…” (Apostolok cselekedetei 3,1-10) Apostolok cselekedetei 3,1-10

(6) „…ezüstöm és aranyam…” (Apostolok cselekedetei 3,1-10)* A tehetetlen sánta koldus puszta jelenléte megoldás, megváltás után kiált; miközben azt a nyomorúságot hirdeti, amitől szenved az ember, mint „ember”, akár látszik rajta, akár nem; akár tud róla, akár nem; éljen is bármilyen körülmények között. Az emberlét „templom” után, Isten után, Krisztus után kiált (1-2). Az ember legnagyobb nyomorúsága azonban az, hogy elsősorban erőlködve, ügyeskedve, ezüsttel és arannyal próbálja megoldani életét, de a legjobb esetben is csak egy komfortosabb koldus-lét lehet mindebből. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell mindent megtenni a saját ügyünkben, hiszen ezzel tesszük a legtöbbet a másikért is, mert magunk élet-ügyének „kezelésével” tehermentesítjük a másik embert, azaz nem terheljük azt a másikra. De ha mindent megtettünk is, az még kevés, nagyon kevés, nem elég, mert az emberi életet csakis Isten megtartó kegyelme „ízesítheti” meg, elégítheti meg. Nem az ezüst, nem az arany, nem az emberi ügyeskedés, hajtás, tehetség, kreativitás, erőlködés gyógyít meg, hanem a testet és a lelket, az egész embert, a közösséget, a társadalmat, az embervilágot csakis Jézus Krisztus „állíthatja talpra”, gyógyíthatja meg (6-7).**

___

* Mindjárt a bevezető versek egy freskót képeznek az emberi életről: imádság, templom, „Ékes-kapu”, emberi nyomorúság, testi bajok, szegénység, koldulás, és közte minden, amit csak el lehet képzelni, és minden, amit talán el sem tudunk képzelni. Szellemi, lelki magasságok, és a földhöz, röghöz kötöttség együtt látható itt; de nem ellentétei ezek egymásnak, hanem mindkettőhöz konkrét közünk van. Nem véletlen, hogy a születés óta sánta koldust a templom elé tették le.

** Micsoda öröm támad a megváltás nyomán, Istent dicsérő, ugrándozó öröm, valóságos öröm; hiszen joggal ugrándozik az, akinek eddig erőtlen volt a lába (8-9); ugyanakkor félelem támad azok szívében, akik továbbra is megmaradtak csupán a saját emberi erőlködésük börtönében (10), miközben parittyával és egyre nagyobb kövekkel lövöldöztek egymásra. Nézzünk végre az Isten színe előtt egymásra (4), ez a megoldás? Templommá lesz az a hely, ahol két ember egymásra tekint, és nem egymást „csúzlizza”; - ott Jézus Krisztus megváltó, mindenre elégséges kegyelme munkál.