előző nap
következő nap

„Ne félj, Abrám! Én vagyok pajzsod: jutalmad igen bőséges" 1Móz 15

1 Ezek után az események után így szólt az Úr Abrámhoz látomásban: Ne félj, Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. 2 De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, Uram! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Elíézer örökli. 3 Nem adtál nekem utódot – mondta Abrám –, ezért egy házamnál született szolga lesz az örökösöm. 4 Ám ekkor így szólt hozzá az Úr: Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni. 5 Majd kivezette az Úr, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod lesz! – mondta. 6 Abrám hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul. 7 Azután ezt mondta neki: Én az Úr vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdímból, hogy neked adjam örökségül ezt a földet. 8 Abrám ezt kérdezte: Ó, Uram, Uram! Miből tudhatnám, hogy én öröklöm azt? 9 Ezt mondta neki: Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot! 10 Elhozta neki mindezeket, azután középen kettéhasította őket, és mindegyiknek a két felét egymással szemben helyezte el; a madarakat azonban nem hasította ketté. 11 Ekkor ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra, de Abrám elkergette őket. 12 Napnyugtakor aztán Abrám mély álomba zuhant, és rémítő nagy sötétség borult rá. 13 Ekkor az Úr azt mondta Abrámnak: Tudd meg, hogy a te utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik és nyomorgatják őket négyszáz évig. 14 De ítéletet tartok azon a népen is, amelyet szolgálnak, és azután majd nagy vagyonnal kijönnek onnan. 15 Te pedig békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el. 16 Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. 17 Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között. 18 Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Abrámmal, és ígérte meg neki: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom patakjától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, 19 a kénieket, a kenizzieket és a kadmóniakat, 20 a hettitákat, a perizzieket és a refáiakat, 21 az emóriakat és a kánaániakat, a girgásiakat és a jebúsziakat.

„Ne félj, Abrám! Én vagyok pajzsod: jutalmad igen bőséges" (1). Ábrahámnak nem született utódja, ezért azt tervezi, hogy egy szolga lesz az örököse. Amit nem kapott meg Istentől, azt meg akarja szerezni saját maga. Tervét el is mondja Istennek, de Isten mást tervez. Isten nem azzal számol, ami van, hanem ami lesz. Mást tervez Isten, mást tervez az ember. Mások Isten lehetőségei, mások az ember lehetőségei. Nyitottak vagyunk-e arra, amit Isten készít? Amikor nekünk már nincsenek lehetőségeink, Istennek még mindig van terve a számunkra.

RÉ 16 MRÉ 16

„Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek…” (Apostolok cselekedetei 5,1-11) Apostolok cselekedetei 5,1-11

(4) „Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek…” (Apostolok cselekedetei 5,1-11)* Nem kell utánozni senki „szent” keresztyén emberfiát, és főleg nem a valóságtól látványosan elrugaszkodó közösségeket, mert ott félelmetes dolgok történhetnek. A vagyonközösség önkéntes volt. Egyesek buzgósága ezt „kötelezővé” tette. Nem ott van jelen Jézus Krisztus, ahol állandóan Őt emlegetik, és Őrá hivatkozva tesznek minden mozdulatot. Ugyanakkor a hazugságot Isten megbünteti. Soha nem embereknek hazudunk, hanem mindig Istennek, aki mindeneket tud (4). Anániás és Szafira halála láthatóan megmutatja, hogy mi járna nekünk minden hazugságért, és minden bűnünkért, amelyekkel azóta is tele van, még a hívő életünk is. Csak innen értjük meg, mekkora az Úr megtartó kegyelme az életünkben. Éppen ez bizonyítja, hogy az Övéi vagyunk, és éppen ez indít arra, hogy tisztuljunk, jobbá legyünk, ne hazudjunk, se kicsit, se nagyot; azaz ne kísértsük az Úr Lelkét (9).

* Az első gyülekezet vagyonközössége áldott, Istennek kedves megvalósulása volt Jézus Krisztus jelenlétének. Ám a bajok mindig ott kezdődnek, ahol a saját lelkünk (pszükhénk) a kelleténél jobban „buzog”, és azt nem a józanság isteni Lelke hatja át. Ekkor történnek meg azok a szélsőségek, amelyek aztán kötelező erővel hatnak, és minden áldott kezdeményezést kegyetlenné tesznek, majd tönkre vágnak. Nyilván ez a túlbuzgóság hajtotta azokat (34-37), akik mindenüket eladták, úgyis hamarosan visszajön az Úr. Az ilyen túlbuzgóság veszélyes, mert ehhez képest az, aki valamit félretesz a korábbi sajátjából, az már „rabló” (5,1-2). Ez a „nézőpont” már nem krisztusi, hanem az ősgyülekezet túlbuzgóságának nyomorúsága. Anániás és felesége, Szafira azonban ott hibázott, hogy hazudtak, nem tiszta lapokkal „játszottak” (3-4). Péter ezt világosan eléjük tárta, jelezve, hogy nem kellett volna „kötelezően” eladniuk a birtokukat, és nem kellett volna mindent átadniuk a gyülekezetnek. Ezzel Péter az ősgyülekezetben többek hamis elvárásait is kritika alá veszi; de hozzáteszi, hogy nem lett volna szabad hazudniuk, vagyis nem lett volna szabad azt mondaniuk, hogy másokhoz hasonlóan mindenüket eladták és az apostolok lábai elé tették az értékét (7-9).