előző nap következő nap

„Most már tágas helyet szerzett nekünk az Úr..." 1Móz 26

1 Egyszer éhínség támadt az országban, azon az első éhínségen kívül, amely Ábrahám idejében volt. Ekkor elment Izsák Abímelekhez, a filiszteusok királyához Gerárba. 2 Mert megjelent neki az Úr, és ezt mondta: Ne menj Egyiptomba, hanem abban az országban lakj, amelyet én mondok neked! 3 Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak, mert neked és utódaidnak adom ezeket az országokat mind, és megtartom azt az esküt, amelyet apádnak, Ábrahámnak tettem. 4 És úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag. A te utódaidnak adom mindezeket az országokat, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, 5 mert hallgatott Ábrahám a szavamra, és megtartotta mindazt, amit elrendeltem: parancsolataimat, rendelkezéseimet és utasításaimat. 6 Izsák Gerárban telepedett le. 7 Amikor annak a helynek a lakosai a felesége felől kérdezősködtek, a húgának mondta őt. Félt bevallani, hogy a felesége, hogy meg ne öljék annak a helynek a lakói Rebeka miatt, hiszen szép asszony volt. 8 Amikor már jó ideje ott lakott, történt, hogy Abímelek, a filiszteusok királya kitekintett az ablakon, és meglátta Izsákot, amint a feleségével, Rebekával nevetgélt. 9 Ekkor hívatta Abímelek Izsákot, és ezt mondta: Mégiscsak a feleséged ő! Hogy mondhattad, hogy a húgod?! Izsák ezt felelte neki: Mert azt gondoltam, hogy meg fogok halni miatta. 10 Akkor így szólt Abímelek: Miért tetted ezt velünk? Könnyen megeshetett volna, hogy valaki a nép közül a feleségeddel hál, és akkor bűnbe kevertél volna bennünket. 11 Abímelek ezért megparancsolta az egész népnek: Aki ehhez az emberhez és feleségéhez nyúl, halállal lakoljon! 12 Izsák ezután vetett azon a földön, és százszorosát aratta abban az esztendőben, úgy megáldotta őt az Úr. 13 Így gazdagodott ez az ember; folyton-folyvást gazdagodott, míg végül is dúsgazdaggá lett. 14 Volt juhnyája, marhacsordája és nagy szolgahada, s ezért féltékenyek lettek rá a filiszteusok. 15 Mindazokat a kutakat, amelyeket apjának, Ábrahámnak az idejében apja szolgái ástak, betömték a filiszteusok, és teleszórták földdel. 16 Abímelek ekkor így szólt Izsákhoz: Menj el tőlünk, mert sokkal hatalmasabb lettél, mint mi! 17 El is ment onnan Izsák. Gerár völgyében ütött tábort, és ott lakott. 18 Majd ismét kiásta Izsák azokat a kutakat, amelyeket apjának, Ábrahámnak az idejében ástak, de Ábrahám halála után a filiszteusok betömtek; és ugyanúgy nevezte el azokat, ahogyan apja nevezte őket. 19 Egyszer Izsák szolgái a völgyben ástak, és ott olyan kutat találtak, amelyben forrásvíz volt. 20 A gerári pásztorok azonban perlekedni kezdtek Izsák pásztoraival, és ezt mondták: Mienk a víz! Ezért nevezte el a kutat Észeknek: mert civakodtak vele. * 21 Azután egy másik kutat ástak, de amiatt is perlekedtek vele, ezért azt Szitnának nevezte el. * 22 Onnan is továbbvonult, és egy másik kutat ásott, amely miatt már nem perlekedtek vele, ezért azt Rehóbótnak nevezte el, mert ezt mondta: Most már tágas helyet szerzett nekünk az Úr, és szaporodhatunk ezen a földön. * 23 Onnan fölment Beérsebába. 24 Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak, és megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! 25 Ezért Izsák épített ott egy oltárt, és segítségül hívta az Úr nevét. Majd felverte ott a sátrát, szolgái pedig kutat ástak ott. 26 Majd elment hozzá Abímelek Gerárból barátjával, Ahuzzattal és hadseregparancsnokával, Píkóllal. 27 Izsák ezt kérdezte tőlük: Miért jöttetek hozzám? Hiszen ti gyűlöltök engem, és elűztetek magatok közül. 28 De ők ezt felelték: Meg kellett látnunk, hogy veled van az Úr. Ezért azt mondtuk: Legyen esküvel kötött megállapodás köztünk és közted! Szövetséget akarunk kötni veled, 29 hogy nem teszel rosszat velünk, ahogyan mi sem bántottunk téged, csak jót tettünk veled, és békével bocsátottunk el. Hiszen az Úr áldott embere vagy te! 30 Akkor lakomát készített nekik, majd ettek és ittak. 31 Amikor reggel fölkeltek, esküt tettek egymásnak, azután elbocsátotta őket Izsák, és békével mentek el tőle. 32 Még aznap megérkeztek Izsák szolgái, és jelentették, hogy kutat ástak, és ezt mondták neki: Vizet találtunk! 33 És elnevezte azt Sibának, ezért Beérseba annak a városnak a neve még ma is. * 34 Amikor Ézsau negyvenéves volt, feleségül vette Juditot, a hettita Beérí leányát és Boszmatot, a hettita Élón leányát. 35 Ezek igen megkeserítették Izsák és Rebeka életét.

„Most már tágas helyet szerzett nekünk az Úr..." (22). Most már jogi viták és harcok nélkül juthattak vízhez. A nyugodt, rendezett életkörülmények nélkülözhetetlenek egy család vagy egy közösség gyarapodásához. Akinek az életét és munkáját éppen elhúzódó jogi viták, viszálykodás a szomszédokkal, vagy érthetetlennek tűnő rendelkezések nehezítik, merítsen erőt Izsák történetéből, aki az Úr segítségével el tudott jutni egy „tágas" helyre.

RÉ 20 MRÉ 20

„...hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak." (Apostolok cselekedetei 10,1-16) Apostolok cselekedetei 10,1-16

(5) „...hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak." (Apostolok cselekedetei 10,1-16) Déri János, egykori riporterünk, halála előtti nyilatkozata került elém „véletlenül" az interneten. Minden átalakul a halál közelében, és amit itt fontosnak tartottunk, egyszerre semmivé lesz. Sok leckén, szenvedésen át „tudja" Isten kimunkálni engedetlen szívünkben az élő hitet. Isten munkálkodik értünk. Ezért küldte el Jézus Krisztust, akiben örök életünk van, és Őbenne helyére kerülnek a dolgaink. Isten munkál a pogány, de már „vallásos" Kornéliuszban ugyanúgy; mint a már „megtért", zsidó Péterben; mindkettőjüknek szükségük van erre; nem kevésbé nekünk. Cézárea a rómaiak főhadiszállása volt. Itt élt Kornéliusz, családjával együtt, istenfélelemben, hiteles kegyességben, mert ahol lehetett, jót tett (1-2). Római létére, „pogány" létére hitt az Istenben. De ez az „általános istenfélelem" nem elég, mert konkrét találkozásra van szükség, az élő Istennel, a feltámadott Úrral. Ezért kellett Kornéliusznak Péterrel találkozni (3-8).