előző nap
következő nap

„Isten botját is kezébe vette Mózes” 2Móz 4,18–31

18 Ekkor Mózes visszament Jetróhoz, az apósához, és így szólt hozzá: Szeretnék visszamenni testvéreimhez Egyiptomba, hadd lássam, élnek-e még? Jetró így felelt Mózesnek: Menj el békével! 19 Az Úr ugyanis azt mondta Mózesnek Midjánban: Menj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok az emberek, akik halálra kerestek téged. 20 Ekkor fogta Mózes a feleségét és fiait, szamárra ültette őket, hogy visszatérjen Egyiptom földjére. Isten botját is kezébe vette Mózes. 21 Mert ezt mondta az Úr Mózesnek: Amikor visszamégy Egyiptomba, ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet, 22 de te mondd meg a fáraónak: Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam. 23 Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon áldozattal engem! Ha nem akarod őt elbocsátani, akkor megölöm a te elsőszülött fiadat. 24 Útközben történt, az éjjeli szálláson, hogy rátámadt az Úr, és meg akarta ölni. 25 De Cippóra fogott egy éles követ, levágta fiának az előbőrét, Mózes combjához érintette, és így szólt: Véren szerzett vőlegényem vagy! 26 Akkor eltávozott tőle az Úr. Cippóra akkor a körülmetélés miatt nevezte így Mózest: Véren szerzett vőlegény. 27 Áronnak pedig ezt mondta az Úr: Menj Mózes elé a pusztába! Ő elment, és találkozott vele az Isten hegyénél, és megcsókolta őt. 28 Mózes elbeszélte Áronnak mindazokat az igéket, amelyekkel az Úr elküldte, és mindazokat a jeleket, amelyeket megparancsolt neki. 29 Azután elment Mózes és Áron, és összegyűjtötte Izráel fiainak összes véneit. 30 Áron elmondta mindazt, amit az Úr mondott Mózesnek, Mózes pedig bemutatta a jeleket a nép előtt. 31 A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az Úr számon tartja Izráel fiait, és meglátta nyomorúságukat, meghajoltak és leborultak.

„Isten botját is kezébe vette Mózes” (20). Mózesnek el kell indulnia Egyiptomba az övéihez, hogy Isten akarata szerint előkészítse népe szabadulását a rabszolgaságból. Isten kegyelméből magával viheti családját és azt a botot, amellyel Isten a 2Móz 4,1–5 versek szerint csodákra képes jelenlétét garantálja. Akit Isten küld, azt jelek és csodák segítségével el is kíséri. Indulj hát!

RÉ 155 MRÉ 158

„Hiszen ez az ember római polgár…” (Apostolok cselekedetei 22,17-30) Apostolok cselekedetei 22,17-30

(26) „Hiszen ez az ember római polgár…” (Apostolok cselekedetei 22,17-30) PÁL A RÓMAI POLGÁRJOGÁRA HIVATKOZIK. Az apostol bizonysággal elmondta, hogy a feltámadott Jézus Krisztus megszólította őt, és elküldte, messze (21), a nem zsidók, a pogányok közé, hogy beteljesedjen a zsidó nép küldetésének eredeti célja, és áldást nyerjen a föld minden nemzetsége, az Úr ismeretében (1Mózes 12,3). Na, ez mindennek a teteje. Itt a világ közepén ekkora káromlást még nem hallottak, miszerint a pogányokat a zsidókkal egyenrangúvá teszi valaki (22-23). A keleti ember temperamentumának minden dühe felszakadt a tömegben, és azonnal meg akarták ölni Pált, Isten nevében. A rómaiak megijedtek, és az egyszerűség kedvéért, a nép indulatát lecsendesítve, szokás szerint korbáccsal akarták kivallatni Pált (24). Ekkor azonban Pál, római polgárjogára hivatkozva, törvényben megírt ítéletet kért ügyében (25). Az ezredes és a századosok megdöbbentek (26-29). Római polgárt elfogni sem lehetett akárhogy, megverni, megkorbácsolni végképp nem lehetett. A római polgárnak joga volt fellebbezni ügyében, magához a császárhoz. Az ezredes azonnal váltott, és a zsidó nagytanácsot parancsolta fel az erődbe (30), hogy az ő jelenlétében vádolják meg Pál apostolt, aki római polgár. Az apostol azonban nem saját védelmében használta ezt a polgárjogot, végképp nem azért, hogy urizálhasson vele, hanem azért, hogy ennek védelmében eljuthasson az evangélium Rómába is.