előző nap következő nap

„...szent népem lesztek” 2Móz 19

1 Két hónappal azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, ugyanazon a napon megérkeztek a Sínai-pusztába. 2 Refídímből útnak indulva megérkeztek a Sínai-pusztába, és tábort ütöttek a pusztában. Ott táborozott Izráel a heggyel szemben. 3 Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákób házához, és ezt hirdesd Izráel fiainak: 4 Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. 5 Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. 6 Papok királysága és szent népem lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak. 7 Ezután lejött Mózes, összehívta a nép véneit, és átadta nekik mindazokat az igéket, amelyeket rábízott az Úr. 8 Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. Mózes elvitte a nép válaszát az Úrnak. 9 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Íme, eljövök hozzád sűrű felhőben, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és higgyenek majd neked is mindenkor. És elmondta Mózes a nép válaszát az Úrnak. 10 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat! 11 Legyenek készen harmadnapra, mert a harmadik napon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre. 12 De vonj határt a nép körül, és mondd meg nekik: Vigyázzatok, ne menjetek föl a hegyre, még a szélét se érintsétek! Aki megérinti a hegyet, halállal lakoljon! 13 Nem szabad kézzel hozzányúlni az ilyenhez, akár állat, akár ember: meg kell kövezni, vagy nyíllal lelőni, nem maradhat életben. Majd csak akkor szabad fölmenni a hegyre, ha a kürt hosszabban zeng. 14 Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat. 15 Majd ezt mondta a népnek: Legyetek készen harmadnapra! Asszonyhoz ne közeledjetek! 16 A harmadik napon pedig virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész nép a táborban reszketni kezdett félelmében. 17 Mózes ekkor kivezette a népet a táborból az Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. 18 Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint az olvasztókemence füstje, és az egész hegy erősen rengett. 19 A kürtzengés egyre csak erősödött. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki. 20 Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára. És fölhívta az Úr Mózest a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment. 21 Az Úr ezt mondta Mózesnek: Menj le, és figyelmeztesd a népet, hogy ne törjön előre azért, hogy lássa az Urat, különben sokan elesnek közülük. 22 Még a papok is, akik különben közeledhetnek az Úrhoz, szenteljék meg magukat, hogy rájuk ne rontson az Úr! 23 Mózes azt felelte az Úrnak: Nem jöhet föl a nép a Sínai-hegyre, hiszen te így figyelmeztettél bennünket: Vonj határt a hegy körül, és rendeld el, hogy szenteljék meg azt! 24 De az Úr ezt mondta neki: Indulj, menj le, és jöjj fel Áronnal együtt! De a papok és a nép ne törjön előre, és ne jöjjenek föl az Úrhoz, hogy rájuk ne rontson. 25 Mózes tehát lement a néphez, és megmondta ezt nekik.

„...szent népem lesztek" (6). A szent szó azt jelenti: Isten számára elkülönített. Nem a más felekezetek által nagyra tartott, már halott emberek a szentek, hanem az Isten szavára hallgató, parancsolatait megtartó embereket nevezi így az ige. A keresztyén hitből fakadó megújult értelmet, gondolkodást, nézőpontot, értelmet kap Istentől mindenki, aki engedelmeskedik a szavának (Róm 12,1). Csak Jézus újjáteremtő szava által juthatunk közel Istenhez (12). Szent Fiad érdeméért hallgass meg minket!

RÉ 99 MRÉ 99

„…kövess engem…” (Márk 2,13-17) Márk 2,13-17

(14) „…kövess engem…” (Márk 2,13-17) JÉZUS KRISZTUS ÚJJÁSZÜLŐ ÚR. A vámszedő Lévi, a későbbi Máté elhívása az evangélium egyszerű leírásában is döbbenetes jelenet. Egyértelműen Jézus Krisztus újjászülő hatalmára utal, hiszen az Úr egyetlen szavára, „kövess engem” (14), Lévi otthagyja korábbi életét, a pénz hatalmát, a másik ember kiszipolyozását, és követi Jézus Krisztust. Ezt a fordulatot csak Isten hatalma végezheti el egy ember életében. Bizony ma is vannak erre példák, tehát Isten hatalma ma is munkál. Nem véletlen, hogy Jézus Krisztus egy vámszedőt szólított meg, aki az érdekeiért, hatalmáért, vagyonáért cserébe hazaárulóvá lett, és kiszolgálta az idegen, elnyomó római hatalmat. Gyűlölték is érte Lévit, de őt ez akkor nem zavarta. Jézus Krisztus azonban nem az egészségesekért jött, hanem a betegekért, nem az igazakért, hanem a bűnösökért (17).* /Jézus elhívja Lévit/

___

* De fontos lenne, ha ezt a mai önigazult keresztyén kegyesség is szívig hatolóan befogadná egyszer, és hitében megerősödve közösséget merne vállalni mindenkivel, úgy, ahogy Jézus itt asztalközösséget vállalt, nemcsak az örvendező és megtért Lévivel, hanem annak még megtéretlen barátaival is. Valóban könnyebb elkülönülni, és így tisztán maradni. Ez azonban a gyenge hit jele. Adj nekünk, Urunk, erős, élő hitet, amely úgy vállal közösséget a másikkal, hogy ebben a közösségvállalásban ott munkál Isten újjászülő hatalma.